DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Top 10-be készül a Duster a 2015-ös Dakaron

Harmadik Dakar részvételére készül a Renault Duster csapata, akik 2015-ben teljesen új autókkal lesznek jelen a két hetes terepralin. A január 4-én kezdődő futamon a Renault-Nissan-Dacia kapcsolatból összehozott négykerekűkkel szeretnének bekerülni a top 10-be.

A Renault Argentina valójában 2013-ban gondolt egy nagyot, és leadta nevezését az akkori Dakarra. A kezdeti lendületet kicsit letörte az összetettbeli huszonkilencedik hely, de végülis a célbaérkezés már önmagában apró öröm volt a banda számára. Az idei év elején már előrébb sikerült végezniük - tizennegyedikként gurultak át a célvonalon. 

renault_duster_dakar_03



A csapat párosai, Emiliano Spataro és Benjamín Lozada illetve José García és Mauricio Malano az argentin Cross Country Rally-n az idei évben már készülgetett a Dakarra - eredmények tekintetében pedig sikeresnek mondhatóak, hiszen egy győzelem mellett három alkalommal egy-egy második helyet is begyűjtöttek.

A Renault Sport Technologies az idei évben az alap mûszaki támogatás mellett minden lehetséges segítséget szeretne megadni a csapatnak ahhoz, hogy beférkőzhessen a legjobb 10 közé. A most már csúcstechnológiának mondható Duster motorházteteje alatt egy V8-as 380 lóerõs motor duruzsol a Renault és Nissan közös együttmûködésének köszönhetõen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: