Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. február 21. csütörtök
Egyéb

Senna és di Grassi elsőségével startolt a Formula-E

Túl van a hétvége két szabadedzésén a Formula-1 mezőnye a sorozat Pekingben rendezett nyitóhétvégéjén. A gyakorlásokat két brazil pilóta, Lucas di Grassi és Bruno Senna zárta az élen, miközben az utcai pálya több áldozatot is szedett.

A szokatlan lebonyolítású hétvége minden eseménye egyetlen napon zajlik le, annak érdekében, hogy a sorozat minél kevesebb fennakadást okozzon a városok közlekedésében. A kínai főváros utcáin, az olimpiára épült Madárfészek stadion köré tervezett 3,44 km hosszú pályán ennek megfelelően már helyi idő szerint reggel 8:15-kor megkezdődött a körözés, előbb egy 45, majd pedig egy 30 perces szabadedzéssel.

 

Az első gyakorláson az Abt Audi csapat pilótája, di Grassi autózta a legjobb időt, 1:41,937-es köre pedig több mint fél másodperccel jobb volt annál, mint amit legközelebbi üldözője, Sebastien Buemi elért az e.dams volánjánál. Sennának még jó esélye volt arra, hogy megdöntse honfitársa idejét, de a Mahindra pilótáját feltartották az utolsó kanyarban, így noha az előző mérési ponton még fél másodperc előnye volt, végül így csak a 15. helyen zárt.

 

Az első tréning egyetlen komolyabb balesete a Jarno Trulli csapatában versenyző Michela Cerruti nevéhez kötődik, aki egy a korláttal való találkozás során elveszítette autójának hátsó vezetőszárnyát.

 

 

A második edzésen már összeálltak a dolgok Bruno Senna számára, aki ekkor tovább faragva di Grassi korábbi legjobbján 1:41,341-nél állította meg a stoppert, amivel a tabella élére katapultált. Az Abt pilótája azonban három tizeddel lemaradva ott áll mögötte a második helyen, egyelőre tehát úgy tűnik, ők ketten kapták el legjobban a fonalat a pekingi pályán.

 

Itt az első gyakorlást a második helyen záró Buemi számára alakultak igazán rémesen a dolgok, hiszen a svájci a pálya 6-os kanyarjában igen hamar eldobta az autóját, komoly sérüléseket hagyva az e.dams-ban alig több mint egy órával a kvalifikáció startja előtt.

 

Az utolsó percekben a China Racing hazai pilótája, Ho-Pin Tung is összetörte autóját, amivel előhívta a piros zászlókat, és mivel már csak kevés idő volt hátra a leintésig, a gyakorlás nem is folytatódott. A holland-kínai versenyző viszont bukása előtt a harmadik legjobb időt autózta, megelőzve Franck Montagny-t, Daniel Abtot és Jarno Trullit.

 

Az egyórás időmérő edzés közép-európai idő szerint 6 órakor kezdődik Pekingben.

 

 

 

 

Az első szabadedzés végeredménye:

 

# Versenyző Csapat Idő Hátrány
1. Lucas di Grassi Abt 1:41.937
2. Sebastien Buemi e.dams 1:42.510 +0.573
3. Sam Bird Virgin 1:42.902 +0.965
4. Nicolas Prost e.dams 1:42.961 +1.024
5. Karun Chandhok Mahindra 1:43.220 +1.283
6. Jerome dAmbrosio Dragon 1:43.539 +1.602
7. Daniel Abt Abt 1:43.626 +1.689
8. Franck Montagny Andretti 1:44.102 +2.165
9. Charles Pic Andretti 1:44.182 +2.245
10. Jarno Trulli Trulli 1:44.520 +2.583
11. Stephane Sarrazin Venturi 1:44.522 +2.585
12. Ho-Pin Tung China 1:44.839 +2.902
13. Nelson Piquet China 1:45.146 +3.209
14. Takuma Sato Aguri 1:45.450 +3.513
15. Bruno Senna Mahindra 1:45.469 +3.532
16. Jaime Alguersuari Virgin 1:45.982 +4.045
17. Nick Heidfeld Venturi 1:46.579 +4.642
18. Michela Cerruti Trulli 1:46.778 +4.841
19. Oriol Servia Dragon 1:50.872 +8.935
20. Katherine Legge Aguri 1:51.850 +9.913

 

 

A második szabadedzés végeredménye:

 

# Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Bruno Senna Mahindra 1:41.341
2 Lucas di Grassi Audi 1:41.676 0.355
3 Ho-Pin Tung China  1:41.824 0.483
4 Franck Montagny Andretti 1:41.845 0.504
5 Daniel Abt Audi  1:42.172 0.831
6 Jarno Trulli Trulli 1:42.457 1.116
7 Jaime Alguersuari Virgin  1:42.601 1.260
8 Jerome dAmbrosio Dragon  1:42.720 1.379
9 Nick Heidfeld Venturi 1:42.779 1.438
10 Nelson Piquet China 1:42.788 1.447
11 Charles Pic Andretti 1:42.904 1.563
12 Nicolas Prost e.dams 1:42.934 1.593
13 Karun Chandhok Mahindra 1:43.159 1.818
14 Stephane Sarrazin Venturi 1:43.713 2.372
15 Oriol Servia Dragon  1:43.853 2.512
16 Michela Cerruti Trulli 1:45.489 4.148
17 Katherine Legge Aguri 1:46.171 4.830
18 Takuma Sato Aguri 1:48.499 7.158
19 Sam Bird Virgin  1:48.956 7.615
20 Sébastien Buemi e.dams 2:24.162 42.821

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?