DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Túraautó

Megvannak a Mercedes DTM-versenyzői

A Toyota nagy bejelentése, valamint a Sauber és a Ferrari F1-es bemutatója mellett a Mercedesnek is jutott pár perc reflektorfény pénteken: megvannak a gyár 2015-ös DTM-pilótái.

Egyes részleteket mér ismerhettünk a Mercedes-Benz DTM-csapatának 2015-ös felállásáról, s most a bejelentések és bemutatók napján hivatalosan is közölték teljes összeállításukat. Mint az ismert, az idei esztendőtől a stuttgartiak is nyolc autót indítanak a riválisokhoz hasonlóan, miután a HWA AG és a Mücke Motorsport mellé csatlakozott az ART Grand Prix is.

A HWA a tavalyi öt helyett idén négy autót indít majd, Hans-Werner Aufrecht csapata Vietorist, di Restát, Wickenst és Wehrleint is megtartotta. Paffett viszont váltott, de a márkához, mellyel 2003 óta szoros kapcsolatban áll, idén sem lett hűtlen: az újonnan érkező ART versenyzője lesz, míg mellé Gerhard Berger unokaöccse, a tavaly az F3-as Európa-bajnokságon remeklő Lucas Auer érkezik.

mercedes_dtm



A hét 2014-es versenyző közül az orosz Vitalij Petrov volt az egyetlen, akinek távoznia kellett: a mezőnyből egyedüliként még pontot sem szerző egykori F1-essel a Mücke nem hosszabbított szerződést. Juncadella, aki két erős versennyel megmentette a csapat becsületét, maradt, míg csapattársa a tavaly a Blancpain Sprint-sorozatban bajnoki címet szerző Maximilian Götz lesz.

Az Audi már korábban bejelentette pilótáit (Ekström, Green, Molina, Mortara, Müller, Rockenfeller, Scheider, Tambay), míg a BMW-nél még egyetlen hely szabad, miután Joey Hand az USCC-be távozott – Wittmann, Farfus, da Costa, Glock, Martin, Spengler és Tomczyk viszont marad az istállónál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: