DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

csapatsorrend

A Ferrari Vettelt részesítené előnyben

Jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál a vörös istállónak, minthogy csapatsorrenddel törődjön, de ha szükség lenne rá, a tapasztaltabb pilóta lenne a kedvezményezett, ő pedig Sebastian Vettel.

részletek

Vettel: Nálunk a csapat érdeke az első

A német világbajnok megvédte a Ferrari hozzáállását a pilóták közötti sorrendről, és kihangsúlyozta, náluk nincs elsőszámú pilóta, minden esetben az istálló érdeke élvez elsőbbséget.

részletek

Wolffnak megszakadt a szíve Szocsiban

A csapatfőnökök élete sem könnyű. A Mercedes megcserélte pilótáit Oroszországban Lewis Hamilton bajnoki címéért, amivel Valtteri Bottastól győzelmet vett el. Erre a pillanatra emlékezett vissza Wolff.

részletek

Raikkönen végképp beáll másodiknak

A Ferrari számára borzalmasan végződött Szingapúri Nagydíj után egyetlen vigasza marad Vettelnek, finn csapattársa támogatását végképp magáénak tudhatja. Igaz, eddig is úgy nézett ki, de Raikkönen szavatartó ember.

részletek

A Mercedes még mindig nem áll be Hamilton mögé

Ugyan a két Mercedes közötti pontkülönbség szignifikánsan megnőtt a Magyar Nagydíjhoz képest, az Ezüst Nyilak között mégsem állítanak még fel csapatsorrendet. Pedig egyre világosabb a képlet.

részletek

A Mercedes elgondolkodott a csapatutasításon

Nem jelentették ki egyértelműen a címvédő alakulatnál, de Wolff jelezte: már más a helyzet, mint a Belga Nagydíj előtt, mivel nagyobb a különbség Hamilton és Bottas között.

részletek

Csapatsorrend a Mercedesnél: Eldőlt?

A gárda vezetői olyan nyilatkozatokat ejtettek el az F1-es Olasz Nagydíj után, mely arra utalhat, hogy ezentúl Lewis Hamiltont fogják támogatni a világbajnoki harcban.

részletek

Valóban Vettelt részesíti előnyben a Ferrari?

Az idei F1-es szezonban a maranellói istálló többször is utalt rá a pályán, hogy Sebastian Vettelt támogatják házon belül - most maga a német pilóta mondta el, hogy valóban így van-e.

részletek

Raikkönen válaszolt a csapatsorrendre gyanakvóknak

A Monacói Nagydíj óta a Ferrari feltételezett csapatutasítása szolgáltatta az egyik legforróbb témát, Kimi Raikkönen véleményét pedig azóta nem hallottuk, mióta kikelt múltkori stratégiája miatt.

részletek

Kimi, Sebastian gyorsabb nálad?

Az első rajtkocka az utóbbi években nem hoz szerencsét Monacóban, zsinórban harmadik alkalommal veszít érdekes körülmények között a pole pozíciós. 2010 újratöltve, vagy Vettel tényleg ennyivel gyorsabb?

részletek

Hamilton: A Ferrarinál csak Vettelre építenek

Lewis Hamilton szerint a Monacói Nagydíjat követően egyértelmű, hogy a Ferrarinál Vettel a kedvezményezett, a brit versenyző azonban nem kér különleges bánásmódot a Mercedestől.

részletek

Bottas taktikája Hamilton segítésére ment, megint csapatsorrend?

A Mercedes kommunikációja továbbra is arra épül, hogy pilótáik között nincs csapatsorrend, ugyanakkor Bottas kerékcsere taktikája elismerten neki rossz, Hamiltonnak viszont előnyös volt. Hogy is van ez?

részletek