Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. október 17. kedd

Világbajnokicím

Hamilton nem vállal be őrültséget

Lewis Hamilton egyik végletbe sem szeretne esni a világbajnoki küzdelem hajrájában. Az eddig megszokott vehemenciáját szeretné megtartani, de kizárólag őrültségek vállalása nélkül.

részletek

Raikkönen: Jövőre világbajnokságot nyerhetünk

Kimi Raikkönen úgy véli, az idei erősödés tovább folytatódik 2018-ban, a csapat úrrá lesz a megbízhatósági gondokon is és még jobb teljesítményt nyújt, még több futamgyőzelemre számít.

részletek

Vettel először említette visszavonulását

Korán törtek a sikerek Sebastian Vettelre, 26 évesen már négyszeres világbajnokként ünnepelhették. Most először említette visszavonulását, de az nem hirtelen döntés lesz részéről.

részletek

Vettel: Nem kell matekzseninek lennünk

Sebastian Vettel esélyei az újabb motorhibának köszönhetően az eddigieknél is jobban megcsappantak. 59 pontos hátránya ellenére a német még mindig nem adja fel a küzdelmet.

részletek

Valóban ezért nyerhet végül Hamilton?

Jenson Button számára a 2017-es év világbajnoki címére egyértelműen Lewis Hamilton a favorit. A brit elmondta, mi a legerősebb pontja a Mercedesnek, ami leginkább segíti honfitársát.

részletek

Amiben a Vettel-rajongók igazán bízhatnak

Sebastian Vettel nagyon komoly hátrányba került a világbajnoki versengésben részben saját, részben a Ferrari hibájából. Megmutatjuk azonban, miért bízhat a győzelemben a német.

részletek

A Red Bull döntheti el az idei világbajnoki címet

A Ferrari és a Mercedes versenyfutásába beszállt a Red Bull is év végére, így nagyon könnyen elképzelhető, hogy a bikák döntik el, idén Hamilton vagy Vettel lesz a világbajnok.

részletek

Innentől nem lehet hibázni a Ferrarinak

Nem tudta kihasználni a Ferrari különböző okokból, hogy pillanatnyi előnyre tett szert tempó terén a Mercedesszel szemben. Korábbi főnöke szerint csak akkor győzhet a Scuderia, ha innentől már nem hibázik.

részletek

Vettel a saját ellenségévé vált?

Sebastian Vettel az egyik leggyorsabb pilóta a Formula-1-ben, nem véletlenül négyszeres világbajnok. Az utóbbi időszakban azonban több szakértő szerint is kihívja maga ellen a sorsot a viselkedésével.

részletek

Teljes harci szellem a Ferrarinál Malajzia után

Bármennyire is tovább nőtt a különbség az időmérőn peches Sebastian Vettel és Lewis Hamilton között, a Ferrari istálló érzi, jelenlegi tempójával elkaphatja a gyengélkedő Mercedest.

részletek

Megveheted Schumacher világbajnok Ferrariját

Árverésre bocsátják a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2001-es egyéni és gyártói világbajnoki címét megszerző Ferrariját. A német legenda több futamgyőzelmet is szerzett ezzel a géppel, most bárki megszerezheti.

részletek

Alonso is benne volt Sainz váltásában

Carlos Sainz eddigi pályafutására nagy hatással volt Fernando Alonso, de azt kevesen tudják, hogy év végi, Renault-hoz igazolása is a kétszeres világbajnokhoz köthető. Szó szerint le akarja másolni példaképét?

részletek
Olvastad már?