DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Világbajnok

Rosberg: Én megvertem Hamiltont azonos autóval

A 2016-os világbajnok szerint az utóbbi évek sikersorozata mutatja igazán, mekkora tett volt részéről, hogy öt esztendővel ezelőtt elpáholta Lewis Hamiltont azonos technikával.

részletek

Így lehet már hétvégén világbajnok a Mercedes

A hibrid éra 2014-es kezdete óta nem talált legyőzőre a Mercedes, ez pedig idén sem lesz másképp. A Portugál Nagydíjon, akár már öt futammal a szezon vége előtt bebiztosíthatják a világbajnoki címet.

részletek

Sajtó: Raikkönen újra aláírt az F1-ben

Bár a szakértők arra számítottak, hogy Kimi Raikkönen az idény végén befejezi pályafutását, a legfrissebb sajtóértesülések szerint nem így lesz, a Jégember jövőre is folytatja a Formula-1-ben.

részletek

Hamilton: Én vagyok az első munkásosztályú, fekete bajnok

A hatszoros F1-es vb-győztes britet büszkévé teszi, hogy egy lakótelepről jutott fel egy alapvetően tehetős emberek által uralt sport csúcsára, ahogy az is, hogy ezzel másokat inspirálhat.

részletek

Öccse reméli, Niki Lauda békére lelt

A háromszoros világbajnok halálának évfordulója alkalmából megszólalt öccse, Florian Lauda, aki felidézte az utolsó személyes beszélgetésüket, és visszaemlékezett fivére utolsó heteire.

részletek

„Kubica világbajnok lehetett volna”

Robert Kubica karrierjét teljesen kettétörte 2011-es ralibalesete, amiből tökéletesen sosem épült fel. A Mercedes csapatfőnöke szerint a súlyos sérülés nélkül ma már biztosan világbajnok lenne.

részletek

Hamilton: Én vagyok az első, de nem kedvelem az egyes rajtszámot

A hatszoros világbajnok továbbra sem cseréli le autóján a 44-es számot, bár ehhez joga lenne. Egyrészt saját motivációját igyekszik fenntartani ezzel, másrészt nem is igen kedveli az egyest.

részletek

Hogyan lett Hamilton a Forma 1 legfiatalabb világbajnoka?

A brit Lewis Hamilton már hatszor hódította el a száguldó cirkusz világbajnoki címét, és még számos alkalma lesz újabbakat szerezni. Hamilton már egészen fiatalon go-kart bajnokságokat nyert, így talán nem is annyira meglepő, hogy mindössze 23 évesen a csúcsra jutott. Utazzunk vissza az időben, és ismerjük meg a 2008-as szezon legfontosabb csatáit és eseményeit Lewis Hamilton szemszögéből!

részletek

Montezemolo legendaként emlegeti Hamiltont

A Ferrari korábbi elnöke Sennához, Schumacherhez és Fangióhoz hasonlította a hatszoros F1-es világbajnokot, külön kiemelve azokat a tulajdonságait, amelyek a legjobbak közül is kiemelik őt.

részletek

Hamiltonnak a Formula-1 adott életcélt

A brit háláját fejezte ki az F1 iránt, ami célt adott neki az életben. Hatszoros világbajnokként úgy érzi, egy befejezetlen mestermunka van a kezében, amit érdemes tovább csiszolni.

részletek

Hamilton és Marquez, a két domináló bajnok összehasonlítása

Több tekintetben is azonos utat jár be a Formula-1 és a MotoGP jelenlegi két kiemelkedő bajnoka. Az évtized derekától szinte verhetetlen a két ász, de hogyan állnak egymáshoz képest?

részletek

Russell lehet a jövő világbajnoka

Pat Symonds együtt dolgozott annak idején Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval is. A jelenlegi mezőnyből George Russellben is látja azt a tudást, ami később világbajnokká emeli majd.

részletek