DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Turán

Gryazint és Turánt is kizárták a Boldogkő Ralin

Szabálytalan gumikat használt a futamgyőztes és Turán Frigyes is, mindkettejük bajnoki pontjait elvették a szezon első versenye után.

részletek

Az RSB válaszolt Turánnak: Hadik a bajnok

A Rally Szakági Bizottság megdöbbentőnek tartja, hogy Turán Frigyes a saját maga által elfogadott szabályt kifogásolta utólag. Hadik András és Kertész Krisztián a 2020-as szezon bajnoka.

részletek

Tökéletes hétvégét zártak Turán Frigyesék

Több mint fél éves kényszerpihenőt követően, a tavalyi nyíregyházi ERC-futam után a Salgó Rallye-val kezdetét vette hétvégén az idei Magyar Országos Rallye Bajnokság. Turán Frici és Bagaméri Laci a hosszú kihagyás ellenére, a mezőnyt több mint egy perccel megelőzve nyerte a futamot.

részletek

Velenczei nyert Turán előtt Kisvaszaron

Véget ért az idei hazai raliszezon első komolyabb eseménye, a Kisvaszar Rali. A harmadosztályú versenyre az első osztály élmezőnyének jelentős része is nevezett tesztjelleggel, a szűk erdei szakaszon pedig már rögtön látszottak is az erőviszonyok.

részletek

Vincze Ferenc győzelmével zárult az Eger Rali

Vincze Ferenc és Bacigál Igor bizonyult a leggyorsabban az ORB idei első futamán, Egerben, gyakorlatilag végig vezetve, magabiztosan nyerték meg a versenyt és a power stage-en futott legjobb idővel még a pontot is sikerült feltenniük az i-re.

részletek

Eger Rali: Vincze és Turán vív a győzelemért

Péntek este egy rövid, sötétben megrendezett bemelegítő szakasszal vette kezdetét az ORB-szezonnyitó Eger Rali, szombaton viszont már egy kőkemény nap várt a mezőnyre kilenc további gyorsaságival.

részletek

Elhunyt idősebb Turán Frigyes

72 éves korában elhunyt id. Turán Frigyes. Fia, az ORB élmenője megható szavakkal búcsúztatta el, a kezdetekről és az idei bajnoki küzdelemről beszélve.

részletek

Turán: Kihoztuk, amit lehetett

Turán Frigyes és Hadik András egész hétvégén késhegyre menő párharcot vívott, de mivel ez egy másfeles szorzójú viadal volt (a hosszabb táv miatt), az utolsó szakasz, vagyis a power stage pontjai döntöttek az abszolút bajnoki címről.

részletek

Turán Frigyes: Állni kell a gázon!

2018 meghozhatja Turán Frigyes és Bagaméri László számára a régóta várt abszolút magyar bajnoki címet. Az év elején a pilóta még csak reménykedhetett egy jó szezonban, mert csupa új dologba vágta fejszéjét – új autó, új navigátor, új csapat –, ám minden akadályt sikerrel vett, s a mezőnyből a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta az egész szezonban. Nagy hajrára számít.

részletek

Hadik győzelmével zárult a Mecsek Rali

Bár az utolsó versenynap elején fél másodpercre csökkent az előnye Turán Frigyessel szemben, végül a már a szombati etapokat követően is vezető egység sikerével zárult az ORB hétvégi futama.

részletek

Így szerepeltek toplistánkon a 2018-as éllovasok

A legtöbb hazai sorozat fél távnál, vagy már azon túl jár, éppen ezért most áttekintjük, hogy a különböző bajnokságok legjobbjai hogyan szerepeltek az elmúlt években az 50 legjobb magyar versenyző ranglistáján.

részletek

Turán: Abszolút második hely Miskolcon

A 24. Miskolc Rally második versenynapján mindent megtett a Turán Motorsport versenyzőpárosa a hőn áhított győzelem eléréséért, de ezúttal a második helyen végzett Turán Frigyes és Bagaméri Laci.

részletek