DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

Tost

A Ferrari egyelőre feltartja a távozó Mekiest

Néhány hete tette hivatalossá az AlphaTauri, hogy Franz Tost a szezon végén nyugdíjba vonul, helyét pedig a Ferrari eddigi sportigazgatója veszi át.

részletek

Döntött a Red Bull: Nem adják el az AlphaTaurit – de változások jönnek

Szorosabban együttműködik a két csapat, valamint bővítik az AlphaTauri angliai kirendeltségét. Az olaszországi központot azonban nem fogják bezárni – erről beszél Marko és Tost.

részletek

„Legalább három évre van szüksége egy újoncnak” – időt ad Tost De Vriesnek

Csalódást keltő szezonkezdeten van túl Nyck de Vries, csapatfőnöke azonban úgy véli, az autótörések elkerülhetetlenek egy újonc esetében, és még időre van szüksége a hollandnak.

részletek

Két éve gondolkodtam ezen, de nem most akartuk bejelenteni – Tost

Laurent Mekies érkezésének időpontja a Ferrarin múlik, Tost pedig elhagyja Faenzát, és visszaköltözik Innsbruckba: az még nincs kizárva, hogy tanácsadóként segíti a csapatot.

részletek

„Kifejezetten bízom Fred megközelítésében” – Sainz

Carlos Sainz a bakui hétvége előtt Laurent Mekies és Franz Tost méltatása mellett kifejtette, hogy jó dolgok következnek a maranellói alakulat számára.

részletek

Tsunodát nagyon meglepte Tost távozása

A japán pilóta nem gondolta, hogy főnöke elhagyja Faenzát, viszont a továbbiakban azon lesz, hogy az osztrák szép emlékekkel távozzon a Formula-1-ből.

részletek

Csapatfőnök-kinevezés, szexizmusvád, Hamilton nem tökéletes – szerdai F1-es hírek

A nap nagy hírét az estére tartogatta az AlphaTauri – előtte Lewis Hamilton, Mohammed ben Sulayem és Marc Marquez voltak a főszereplők. Ez történt április 26-án.

részletek

Bejelentve: Új csapatfőnök az AlphaTaurinál

Franz Tost a 2023-as szezon végén távozik a faenzai istállótól, a helyét pedig Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója veszi át – a vezetés más posztokon is változik.

részletek

Az AlphaTauri szorosabbra fűzi együttműködését a Red Bull-lal

A faenzai F1-es alakulat csapatfőnöke, Franz Tost elárulta: a gyenge kezdés áldozatokat követelt, emellett erősebbé vált együttműködésük a Red Bull-lal.

részletek

Tost: Ő alkalmas lehet Perez pótlására

Az AlphaTauri csapatfőnöke meg van győződve arról, hogy jelenlegi csapata egyik versenyzője veheti át Sergio Perez helyét 2025-ben.

részletek

Tsunoda válthatja Perezt? Főnöke szerint igen

Persze még nem most, hanem csak 2025-ben, mindenesetre az AlphaTaurit irányító Franz Tost úgy véli, jó irányba halad a japán F1-es pilóta.

részletek

Javulásra van szükség az AlphaTauritól

A Red Bull tanácsadója úgy véli, ha a „főcsapat” az élen van, akkor a kisebb gárdának is mutatnia kell valamit. Az osztrák beszélt a szaúdi esélyekről is.

részletek