Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 13. csütörtök

Tesztpilóta

Bottas összeroppanhat a nyomás alatt

Sportpszichológus segítségét javasolta Valtteri Bottasnak az F1 egykori versenyzője. Idén folyamatosan csak kudarcok érték a finnt, akinek a nyakára fenyegetőleg még oda is hozták Esteban Ocont.

részletek

Dixon: Abszolút nem bánom, hogy nem lettem F1-es

Bő egy hete ötödször is bajnokká koronázták a népszerű, veterán Scott Dixont az IndyCarban. Bár még fiatalon tesztelt a Formula-1-ben, egyáltalán nem bánta meg, hogy maradt Amerikában.

részletek

Norris esélyei komolyak a McLarennél

Belgiumban az első szabadedzésen Fernando Alonso helyett Lando Norris vett részt. Az istálló sportigazgatójára nagyon jó benyomást tett az ifjú brit, aki eséllyel pályázik a csapat másik ülésére.

részletek

Vandoorne pipa az összehasonlítgatás miatt

Nem áll jól a szénája Stoffel Vandoorne-nak a McLarennél, a tesztpilóta, Lando Norris élete első szabadedzésén rögtön legyőzte. A belga azonban technikai hibával küzdött, ami torzítja az eredményét.

részletek

Calderón megtörheti az F1 "nőtlenségét"

Négy évtizede indult utoljára F1-es futamon női pilóta, de huszonhat év telt már el azóta is, hogy utoljára egy hölgy nagydíjhétvégén (sikertelenül) próbálkozott. Tatiana Calderón ezt szeretné megtörni.

részletek

Kubica: Ha elöl lennénk, nehezebben viselném

Az év sztorija lett volna tavaly, ha Kubicát választja versenyzőnek a Williams Stroll mellé. A lengyelnek be kell érni egy tesztpilótai szereppel, és elmondta, mikor bánná igazán a grove-iak döntését.

részletek

Nem csak egy csapat környékezte meg Norrist

Nagyon kapós lett a Formula-1-ben a McLaren tesztpilótája, Lando Norris. A Toro Rosso érdeklődéséről korábban is lehetett tudni, de most már az is kiderült, hogy három istálló is vitte volna.

részletek

Stroll kiosztotta Villeneuve-öt

Már tavaly óta tudjuk, hogy Lance Stroll és az 1997-es világbajnok nem esznek egymás tenyeréből. Villeneuve legújabb nyilatkozata után immáron a fiatal pilóta is keményen odaszólt.

részletek

Kubica jobb formában van, mint balesete előtt

Robert Kubica jó ideje keményen dolgozik azért, hogy ismét a száguldó cirkusz mezőnyét erősíthesse. Már a tesztpilótai szerepkörig eljutott, de a lengyel úgy érzi, lesz ez még jobb is.

részletek

Villeneuve: Kubica szabotálhatja csapattársait

Az 1997-es világbajnoktól megszokhatjuk, hogy időnként egészen hajmeresztő jóslatokat fogalmaz meg. Most úgy véli, Robert Kubica saját érdekében megnehezítheti Stroll és Szirotkin munkáját.

részletek

Kubica a teljes visszatérésről beszélt

Elégedett tesztpilótai szerepkörével, ám a téli tesztelés extra motivációt és étvágyat hozott számára a teljes éves visszatéréshez. Mennyi esélye van erre a hét évet kihagyó lengyelnek?

részletek

Kik a csapatok tesztpilótái 2018-ban?

A 20 állandó versenyző mellett a csapatok számos pilótát tudnak soraikban: összegyűjtöttük a tartalékokat, teszt- és fejlesztőpilótákat, valamint a juniorprogramok tagjait is.

részletek
Olvastad már?