DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Téliszünet

Egy hét pihenést tervezett Schumacher, egy napig bírta

Harminc évvel Michael után Mick Schumacher is bemutatkozik a Formula-1-ben. A német elsősorban nyakizmait edzette, új technikákat próbált ki és alpesi síelni is elment a felkészülés folyamán, amelybe végül szünetet sem iktatott be.

részletek

„Gyilkos” hegyi edzéssel készül Hamilton

Minden nap megmászik egy 3400 méteres hegyet a hétszeres világbajnok, aki szereti a magassági edzést, amelyet az oxigénhiány tesz különösen fárasztóvá. Célzást tett függőben levő szerződésére is.

részletek

A Honda nagyon elégedett a téli fejlődéssel

Eddig sem várta éppen pesszimista hangulatban a 2020-as szezont a Red Bull, de még inkább feldobja őket, hogy motorszállító partnerük, a Honda a jelek szerint újabb remek előrelépést ért el.

részletek

Red Bull: A Ferrari tempója semmit sem jelent

Az energiaitalosok biztatóan kezdték a barcelonai teszteket, a Ferrari azonban még jobban. Christian Horner szerint ez nem meghatározó, a Ferrari rendre az utóbbi idők „téli világbajnoka”.

részletek

A Renault-motor jobb lehet, mint bármikor

A francia erőforrás az utóbbi években a Red Bull istálló kerékkötőjének bizonyult. Ezen a télen azonban koncepciót váltott a gyártó és ígéretük szerint többet fejlődik a motor, mint korábban valaha is.

részletek

Téli hangulat, behavazott pályák

A klasszikus Formula-1-es pályákat általában mindenki könnyedén, elsőre felismeri. Nem sűrűn látjuk viszont behavazva ezeket a helyszíneket. Lássuk, milyenek a pályák fehérbe öltözve!

részletek

Így képes megtartani remek formáját Hamilton

Az ötszörös világbajnok brit meglehetősen aktív életet él a Formula-1-en kívül is. Azonban rámutatott, mennyire fontos, hogy kevés szabadidejét valódi feltöltődéssel töltse a megterhelő idény során.

részletek

Bevezethetik a téli szünetet az F1-ben

A csapatok a nyárihoz hasonló decemberi leállásról tárgyalnak: a csapattagok, akik közül egyesek még karácsonykor is dolgoznak, az intenzív fejlesztési időszakban jutnának pihenőhöz.

részletek

Ricciardo tele sem telt unalmasan

Egy átlagembernek a tél havat és hideget juttat az eszébe. Daniel Ricciardo január-februárja szikrázó napsütésben telt. Instagramja alapján mutatjuk meg, hogyan múlt el az ausztrál szünideje.

részletek

Verstappen: A teszt ad választ mindenre

A Red Bull holland pilótája is meglátogatta az istálló Milton Keynes-i központját, hogy értesüljön idei versenygépe legfrissebb fejlesztéseiről. Az igazság pillanata azonban Barcelonában jön el.

részletek

Mivel töltik a versenyzők a téli szünetet?

Hamilton a hegyekbe megy, Vettel lustálkodni fog, Grosjean a családjának szenteli idejét – az F1-es versenyzők maguk beszéltek holtszezonbeli terveikről és szándékaikról.

részletek

Máris van egy támogatója a sűrű naptárnak

2016-ban minden eddiginél több, 21 F1-es versenyt láthat a nagyérdemű, mindezt 8 hónap alatt, ami nem mindenkinek nyerte el a tetszését - Romain Grosjeanét azonban igen.

részletek