Steward
Dezső Attila
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. április 30. vasárnap

Rossi

Vinales és Rossi reagált az időmérős incidensre

Sokan máris a két yamahás viszonyának megromlását vizionálták az Amerikai Nagydíj kvalifikációján történtekbe – íme, miket nyilatkoztak a történtekről maguk az érintettek.

részletek

Marquezt Vinales sem tudta legyőzni az austini időmérőn

Bár a leintés után néhány pillanatra átvette a vezetést a Yamaha vb-éllovasa, a repsolos címvédő még válaszolni tudott honfitársa eredményére, így ötödik alkalommal is övé lett a pole a COTA-n. Az első sorba Valentino Rossi fért még be.

részletek

Austin: Marquez válaszolt a Yamaháknak

Bár az utolsó percekig Maverick Vinales vezetett, ezúttal a COTA „királya” lehajrázta a világbajnoki éllovast, így ő zárta az első helyen a pénteki edzésnapot, ráadásul honfitársa elé még a meglepetésember Johann Zarco is befért. Mindeközben a KTM a gyártók között utolsóként bemutatta speciális burkolat-kialakítását, amely eltér a többiekétől.

részletek

Rossit nagyon érdekli Alonso Indy 500-as beugrása

Valentino Rossi érdeklődését is erősen felkeltette Fernando Alonso Indy 500-as részvétele. Rossitól egyébként egyáltalán nem áll távol a más szakágakba való kirándulgatás, tesztelt már Ferrarit és ralizott is.

részletek

A Yamaha sejtette, hogy Vinales vb-esélyes lesz

A csapatfőnök nem győzte dicsérni új szerzeményüket, aki az első két futam megnyerése után magabiztosan vezeti a világbajnokságot. A Yamaha vezetője Rossiról és a motorjukról is elismerősen beszélt.

részletek

Hol a Doktor, hol van Lorenzo?

A Yamaha spanyol motorosa érte el a legjobb köridőt a MotoGP Argentin Nagydíjának második edzésén is, megelőzve a címvédő Marc Marquezt és a meglepően elöl szereplő Karel Abrahamot.

részletek

„Rossi lemaradása teljesen eltűnt Katarban”

A „Doktor” versenymérnöke, Silvano Galbusera nem tagadja: aggódtak a téli felkészülési időszakot követően, ám az olasz idénynyitón nyújtott teljesítménye után fellélegezhettek – ráadásul a következő futamokon a gumik is jobban kedvezhetnek a kilencszeres vb-elsőnek.

részletek

Vinales csütörtöki idejével az élen, Lorenzo Q1-es

Bár nem tudott javítani egy nappal ezelőtti eredményén, így is a Yamaha spanyolja végzett az élen a szabadedzések összesített tabelláján, megelőzve a suzukis Andrea Iannonét és a hondás Marc Marquezt. Valentino Rossi 10. helyével épp csak bejutott a Q2-be, Jorge Lorenzónak azonban az időmérő első szakaszában is jelenése lesz a Ducatival.

részletek

Vinales ott folytatta, ahol a teszteken abbahagyta

Azok után, hogy az összes téli teszt során a leggyorsabbnak bizonyult, az első katari edzést is az élen zárta a Yamaha új szerzeménye, közel hat tizedmásodpercet kiosztva a világbajnok Marc Marqueznek. Dani Pedrosa lett a harmadik, megelőzve az újonc Jonas Folgert és az immár ducatis Jorge Lorenzót, míg Valentino Rossi egy 9. helyezéssel indított.

részletek

Rossi és segítője is elégedett a közös munkával

A korábbi 125 és 250 köbcentis világbajnok Luca Cadalora a 2016-os előszezon óta dolgozik együtt a Yamaha motorosával, a közösen eltöltött egy évet pedig mindkét fél pozitívan értékeli.

részletek

Retro – Rossi párbajra hívja Alonsót

2006 elején az akkor még „csak” hétszeres világbajnok motoros a Ferrarinál tesztelt, a Renault spanyolját azonban nem nyűgözte le – a „Doktor” emiatt háromfelvonásos párbajra hívta őt.

részletek

Vinales a katari tesztet is behúzta, Marquez háromszor esett

Valencia, Sepang és Phillip Island után Dohában sem talált legyőzőre a Yamaha új szerzeménye, aki így hibátlan mérleggel zárta a felkészülési időszakot. Mögötte a ducatis Andrea Dovizioso és a hondás Dani Pedrosa végzett, míg a címvédő háromszor is eldobta a vasat az utolsó napon.

részletek
Olvastad már?