DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Red Bull

Megközelíthetővé válhat a Red Bull?

Miközben a világbajnok alakulat győzelmi rekordra tör a Hungaroringen, George Russell arról beszélt, hogy a mezőny közelebb kerülhet Max Verstappenékhez.

részletek

Durvának tartja de Vries kirúgását Sebastian Vettel

A négyszeres világbajnok szerint szomorú, ami a hollanddal történt, és bízik benne, hogy a szurkolók nem az idei 10 verseny alapján ítélik majd meg őt.

részletek

Hakkinen szerint a Red Bull ellen küzdhet a McLaren

A kétszeres világbajnok úgy látja, hogy az éllovas istállót idén már nem lehet utolérni, de idővel a wokingiak Perez és Verstappen kihívóivá válhatnak.

részletek

Zsinórban a második: ismét időmérőn hibázott Perez

A mexikói Melbourne és Monaco után ismét rontott, így csupán tizenegyedikként kezdheti meg a futamot. Bízik benne, hogy könnyebb lesz, mint Monte Carlóban.

részletek

Hülyeséget csinált – Marko Perez hibájáról

Kifejezetten kritikusan nyilatkozott a Red Bull tanácsadója Sergio Perezről, a mexikói pilóta szombaton elkövetett hibája után. Helmut Marko szerint így versenyzőjük maximum a középmezőnyben zárhat.

részletek

Verstappen mindent kockáztatott a pole-ért

A holland állhat az első rajtkockában holnap Monacóban, azonban ezért nagyon meg kellett küzdenie. Úgy látja, nyugodt versenyzéssel lehet meg a győzelem.

részletek

Verstappen úgy érzi, több kell a monacói elsőséghez

A holland zárt az élen ma Monacóban, azonban úgy látja, hogy holnap több kell majd, mert csapata egyes részeken hátrányban van a versenytársakhoz képest.

részletek

Perezt semmi sem állíthatja meg – Marko

A jelenlegi teljesítményével jó esélyei lesznek a mexikóinak a Red Bull tanácsadója szerint, aki legutóbbi interjújában megemlítette, nem gondolkodnak a pilótaváltáson.

részletek

Lassan jött a piros zászló az időmérőn?

A Red Bull csapatfőnöke Leclerc és Verstappen Q3-as hibáit követően a megerősödő szélre, és a megszakító jelzés lassú megjelenésére hívta fel a figyelmet.

részletek

„Az ő szerencsétlensége volt Checo szerencséje”

A Red Bull csapatfőnöke a bakui futam után beszélt arról, hogy miért hozták ki Verstappent, és hogy mit gondol egy esetleges házon belüli bajnoki harcról.

részletek

Alonso szeretne Verstappennel küzdeni

A spanyol úgy látja, hogy a szabályváltozásokig kevés esély van arra, hogy a Red Bullt utolérjék, ennek ellenére szeretne minél hamarabb ellenük harcolni.

részletek

Tsunoda szívesen látná vezetőként Vettelt

Az AlphaTauri japán versenyzője szerint a négyszeres világbajnok számára reális lehetőség egy csapatfőnöki vagy más vezetői pozíció a Red Bull színeiben.

részletek