Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. június 28. szerda

RalikrosszVB

Csucsu: Továbbra is hihetetlen, kikkel versenyzem

Maximálisan elégedett első ralikrossz-világbajnoki versenyhétvégéjével a mezőny egyetlen magyar tagja, Lukács Kornél. A Kiával pontot szerző pilóta megilletődött, hogy Solberg mellett osztogathatott aláírásokat.

részletek

WRX: Az eső megkavarta a lapokat Barcelonában

A nagyok közül egyedül Kristoffersson zárta a napot elfogadható pozícióban, a világbajnokok a mezőny második felében végeztek. Csucsu elégedett lehet bemutatkozásával, az Eb-n szereplő magyarok napja azonban feledhetően alakult.

részletek

Csucsu: Sosem járt Európán kívül, világbajnokságon versenyez idén

A ralikrossz, melyet az autósport nagy jövővel rendelkező válfajának tartanak, először vonultat fel magyar versenyzőt királykategóriájában. Lukács Kornéllal – vagy ahogy még a nevezési listán is szerepel, Csucsuval – ralis háttérről, a mélyvízbe ugrásról, olasz-magyar csapatáról és arról is beszéltünk a barcelonai szezonnyitón, mit fog tenni, ha a pályán Petter Solberg mellé sodródik.

részletek

Exkluzív: A széria, amelyben tízen lehetnek világbajnokok

A jóslat Petter Solbergtől származik, a ralikrossz-vb címvédője, Mattias Ekström pedig 15 pilótát tart esélyesnek a győzelemre. Rajtuk kívül olyan nevek erősítik a sorozatot, mint Sebastien Loeb, Ken Block vagy a most érkező Timo Scheider. A 2017-es szezon hétvégén indul Barcelonában.

részletek

Videón Ken Block 2017-es versenygépe

Barcelonában ezen a hétvégén veszi kezdetét a World RX versenyszezonja, s ebből az alkalomból a Hoonigan Racing is bemutatta Ken Block és Andreas Bakkerud Ford Performance Focus RS RX rallycross autóinak vadonatúj fényezését, amit a sokoldalúságáról ismert brit művész, David Gwyther – más néven Death Spray Custom – tervezett. Block és Bakkerud gépeinek új dizájnjából csak úgy árad az intenzív energia, s az összhatást 3D hatású mintázat teszi teljessé.

részletek

Magyar versenyző Gigi Galli csapatában a ralikrossz-vb-n

2017-ben állandó magyar versenyzővel startol a Rallycross Világbajnokság, a magyar - olasz kooperációban létrejött GG RX TEAM Hungary, Lukács Kornél Csucsuval, a Rallycross Világbajnokság mezőnyében.

részletek

Loeb, Block, Ekström és Csucsu a WRX mezőnyében

Közzétették a ralikrossz-világbajnokság 2017-es nevezési listáját: a 18 főből álló rajtrácsnak egy magyar résztvevője is lesz. Mattias Ekström és csapata várják címvédőként a szezont.

részletek

Magyar versenyző a ralikrossz-vb-n!

Lukács Kornél, ismertebb becenevén Csucsu is a márciusban induló ralikrossz-világbajnokság állandó résztvevője lesz: a korábbi olasz ralissal, Gigi Gallival közös csapatban versenyez Kiával.

részletek

Végre gyári támogatást kap Petter Solberg

A kétszeres ralikrossz-világbajnok eddig privát Citroennel versenyzett, az új szezonban azonban Volkswagenre vált: a WRC-ből kiszálló márka komolyabban veszi a WRX-et.

részletek

Befejeződött a ralikrossz-vb szezonja is

Miközben a szemek Abu Dhabira és az F1-re szegeződtek, este Argentínában véget ért a ralikrossz-világbajnokság idénye is. A kétszeres bajnok a futam nagy vesztese.

részletek

Mi az a ralikrossz?

Már magyar Európa-bajnoka is van a talán kissé még mindig szokatlan hangzású, ám egyre népszerűbb szakágnak. Szabályok, versenyzők, kategóriák: minden, amit kezdésként tudni érdemes.

részletek

A DTM finálét hagyta ki a ralikrossz világbajnoki címért

Mattias Ekström az Esteringen szerzett ötödik helyével már szezon közben bebiztosította magának a FIA Rallycross Világbajnokságának bajnoki címét. A 2016-os szezon utolsó előtti versenyén részt vevő svéd úgy állt rajthoz, hogy a párhuzamosan zajló hockenheimi DTM finálét kihagyta, amely eddig egyszer sem fordult elő 16 éves DTM karrierje során.

részletek
Olvastad már?