DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

Rajtszám

Így választott rajtszámot magának Piastri

A McLarennél debütáló ausztrál tehetség mondta el, hogyan is ragadt hozzá a 81-es szám, amivel az F1-ben is indulni fog – pedig az első versenyét még egy másik rajtszámmal teljesítette.

részletek

Ezeket a rajtszámokat használták az F1-ben 2014 óta

A hibridérával együtt beköszöntött a száguldó cirkuszban a választható, állandó rajtszámok kora is. De vajon tudjuk-e, mely számokat ki választotta és melyek maradtak érintetlenek az évek során?

részletek

Verstappen: Jövőre sem cserélném vissza a 33-as számot

Most, hogy 2021-ben kiérdemelte a világbajnoki címével Max Verstappen, hogy idén 1-es rajtszámmal indulhasson, nagyon szeretné, ha 2023-ban ugyanez lenne az autóján. Megvédené címét.

részletek

Nem veheti át a 7-es rajtszámot Leclerc

Az olasz sajtó arról számolt be, hogy Kimi Raikkönen visszavonulását követően Charles Leclerc felvenné a finn bajnok rajtszámát, lecserélve a 16-ost. Erre azonban a szabályok nem adnak lehetőséget.

részletek

Ki melyik rajtszámmal megy 2021-ben?

Több új versenyző is érkezik a Formula-1-be 2021-ben, így joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon hányas rajtszámot választják maguknak az újoncok. Van, aki használt számmal versenyez majd.

részletek

Eltűnik a legendás 27-es a Formula-1-ből

Nico Hülkenberg távozása miatt egy kultikus rajtszám is eltűnik a száguldó cirkusz körforgásából. Idén nem látjuk a legendás 27-est, de van olyan szám, amit már másodszor visz magával valaki a süllyesztőbe.

részletek

Újabb, rajtszámokkal kapcsolatos furcsaságok

Évek óta saját rajtszámmal rendelkeznek a Formula-1-es mezőny tagjai. De tudjuk-e, mikor alakult ki tökéletes, a rajtszámokkal megegyező sorrend az időmérőn, illetve a futamon?

részletek

Hamilton: Én vagyok az első, de nem kedvelem az egyes rajtszámot

A hatszoros világbajnok továbbra sem cseréli le autóján a 44-es számot, bár ehhez joga lenne. Egyrészt saját motivációját igyekszik fenntartani ezzel, másrészt nem is igen kedveli az egyest.

részletek

Rajtszámokkal kapcsolatos különlegességek

A Formula-1-ben a rajtszámokat különös becsben tartják. De milyen érdekességeket láthatunk az elmúlt évtizedekben, ki indult legtöbbször egyessel, kikkel nőtt össze megszokott rajtszáma?

részletek

Különleges rajtszámok a Formula-1-ben

Sokak szerint csak egy szám, más pilóták számára viszont ikonikus jelentőséggel bír, mit festenek az autójukra. Ki és miért indult 208-as rajtszámmal, hogyan került elő a nullás, hogyan változott a rendszer?

részletek

Villeneuve édesapja halálának helyszínén versenyez

Jacques Villeneuve már évekkel ezelőtt visszavonult, idén azonban két különböző sorozatban is részt vállal. Az 1997-es világbajnok azon a pályán is versenyezni fog, ahol édesapja életét vesztette.

részletek

Vettelnek a bűvös ötös segíthet idén

Az olasz rajongók egy emberként remélik, hogy az ötös szám 2019-ben valóban jó ómen lesz Sebastian Vettel számára és sokadik nekifutásra idén végre megszerzi a világbajnoki címet a német.

részletek