DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Purley

Elveszett gyémántok – Tragikus vég

Két horrorbukás, egy túlélhetetlennek tűnő baleset és a világbajnok halálának elfeledett áldozata – így ért véget a brit autósport elveszett generációjának karrierje.

részletek

Elveszett gyémántok – Beteljesült álom

Négy fiatal brit, Williamson, Brise, Pryce és Purley története, akik az 1970-es években kerültek az F1-be, de egyikük pályafutása sem teljesedhetett ki.

részletek

Elveszett gyémántok – A kezdetek

Az 1970-es évek elején négy fiatal brit készült az F1 meghódítására, s bár közülük többen akár potenciális világbajnoknak is tűntek, nevük tragikus balesetek miatt íródott be a sportág történetébe.

részletek

Méltán Elfeledve: Padlógázzal a falba

Két borzalmas baleset keretezi a hűtőszekrénygyár F1-es csapatának történetét: az egyik a sportág történetének talán legszégyenteljesebb pillanata, a másik viszont a túlélés igazi csodája.

részletek

Méltán Elfeledve: A sikertelenség záloga

Az első időmérőn 26 másodperc hátrányt szedtek össze, nem tudtak rendes kerékcserét végrehajtani, az autó pedig egyszerűen kivágta a gumikat – Ron Dennis első saját csapata, de Dennis nélkül az F1-ben.

részletek

Retro – Az F1 történetének legnagyobb hőse

Egyedül próbált szembeszállni a versenytársát megölő lángokkal, négy évvel később túlélte a túlélhetetlent, majd mikor elhagyta az autósportot, másik szenvedélye lett a veszte. David Purley története.

részletek