DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

Pilóták

Elkelt az utolsó ülés is: itt a teljessé vált 2024-es F1-es mezőny!

Az F1 történetében először ugyanaz a 20 pilóta vág neki majd a szezonnak, amely az előző idényt befejezte – mutatjuk a teljes listát.

részletek

„Ne legyünk önzők” – üzent az F1-vezér a kritikus pilótáknak

Stefano Domenicali szerint a versenyzőknek tudniuk kell, hogy ők „csak” a sport részei, és azért növekszik az F1, mert a nagyobb képet tartják szem előtt.

részletek

Hamilton rendszeressé tenné a közös vacsorákat

Soha nem érzett még olyan harmóniát az F1-es versenyzők között, mint a Sebastian Vettel búcsúztatására rendezett közös vacsorán – árulta el az eseményt szervező hétszeres világbajnok.

részletek

Lesz-e fizetési sapka a pilóták számára?

Egyelőre úgy tűnik, hogy nem – rövid távon nem megvalósítható és jelen pillanatban nincs konszenzus arról, hogy hogyan és miért kellene bevezetni a versenyzők fizetésének maximalizálását.

részletek

A pilóták szerint is Verstappen volt a legjobb

A csapatfőnökök után a versenyzők is megválasztották a mögöttünk hagyott F1-es szezon legjobbjait: a rangsort náluk is a friss világbajnok zárta az élen, megelőzve Hamiltont és Norrist.

részletek

„Vettel már nincs a legjobb öt pilóta között”

Az egykori Formula-1-es pilóta már számos nevet fel tudna sorolni a jelenlegi mezőnyből, akik jobbak Sebastian Vettelnél. Fernando Alonsót azonban a negyedik iksz ellenére is betenné a legjobb ötbe.

részletek

Sajtó: Jövőre minden pilóta kihagyhat egy-egy szabadedzést

Német sajtóértesülések szerint 2022-től bevezetésre kerül, hogy az év során minden istálló összesen kétszer, fiatal pilótával kell, hogy teljesítse az első szabadedzést egyik autójával.

részletek

Így reagált a mezőny Raikkönen visszavonulására

Szerdán este érkezett meg a hír, hogy Kimi Raikkönen a szezon végén visszavonul a Formula-1-től. Mindenkinek hiányozni fog! Így reagáltak a mezőny tagjai a nagy bejelentésre.

részletek

Sajtó: Hülkenberg és Kvjat lehet a Williams új párosa

A legújabb híresztelések szerint amennyiben a Mercedes úgy határoz, hogy jövőre végre George Russellnek adja az egyik pilótaülést, akkor Bottasnak a Williamsnél sem lenne feltétlenül helye.

részletek

Hány nagydíjon vettek részt az F1-es pilóták?

A legtapasztaltabb már a 340-hez közelít, három zöldfülű pedig még a fél tucatot sem érte el – arra voltunk kíváncsiak, a Formula-1 jelenlegi húsz pilótája közül ki hány nagydíjon vett részt eddig, az eredményt pedig grafikán ábrázoltuk.

részletek

Ki milyen magas az F1-es pilóták közül?

Feltűnően nagy a különbség a 2021-es Formula-1-es mezőny legalacsonyabb és legmagasabb versenyzője között, ezért szemléltetésképpen ábrázoltuk, hogyan mutatna a száguldó cirkusz húsz tagja tornasorba rendeződve.

részletek

A Williams újra bejelentette jövő évi párosát

Egy ideje hezitált a csapat, de az imolai hétvége sajtónapján határozott kijelentést tett a 2021-es pilótafelállásáról. Sergio Pereznek máshol kell helyet találnia.

részletek