DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

OxxoRacing

Az OXXO Racing idén is rajthoz áll a Hungaroringen

Elmúlt hétvégén Silverstone-ban rendezték az angol kamion-bajnokság (BTRA) soron következő versenyhétvégéjét. Az OXXO Energy Truck Race Team angol versenyzője, Ryan Smith a tabella élén érkezett Silverstone-ba, s a célja azon a hétvégén is előnye növelése volt, amit tökéletesen teljesített is.

részletek

Az új fiú a kamion-Eb magyar csapatában

A kétszeres Európa-bajnok magyar kamionos alakulat, az Oxxo Racing alapembere távozása után egy kevésbé ismert angol pilótával, Ryan Smithszel folytatja idén. Néhány félreértést eloszlatva bemutatjuk az ígéretesen kezdő versenyzőt.

részletek

Dobogón az Oxxo, Kiss Norbi két 6. helyet szerzett vasárnap

A második nap már sokkal jobban alakult Spielbergben a Kamion-Eb magyar szereplői számára. Az Oxxo Racing Team brit pilótája, Ryan Smith nyolcadik lett az első futamon, így a másodikon a pole-ból indulhatott, s végül másodikként intették le, míg a tél folyamán csapatot váltó Kiss Norbert két hatodik hellyel gazdagodott egy tavalyi Mercedest kormányozva.

részletek

Elvett dobogó és autótörés – balszerencsés kezdés Spielbergben

Hiába a biztató tempó, sem Kiss Norbert, sem az Oxxo Racing számára nem alakult jól a Kamion-Eb idei szezonjának első napja. A magyar alakulat brit pilótája, Ryan Smith ugyan dobogóra állhatott az első futam után, ám később megbüntették, míg a címvédő mindkét versenyen bajba keveredett – pedig a másodikon a pole-ból indulhatott.

részletek

Kiss Norbi: Meg akarjuk törni a MAN-uralmat

A kétszeres kamion Európa-bajnok új csapatban, másik márkával folytatja idén. Kiss Norbert új kezdetként jellemzi az évet, amely nem a címvédésről fog szólni.

részletek

Kiss Norbi új csapatban folytatja pályafutását

A Kamion Európa-bajnokság kétszeres címvédője, Kiss Norbert szombat délelőtt bejelentette, hogy elhagyja az Oxxo Racing Teamet, s az idei évben már a tankpool24 Racing Team színeiben áll rajthoz a versenyeken.

részletek

Új logóval és megváltozott rajtszámmal indul Keszthelyi Vivien

Megújul Keszthelyi Vivien, a világ legfiatalabb női gyorsasági autóversenyzőjének a logója, amelyet most először láthatnak a szurkolók. A tervezés során a dinamikus, a magabiztos, valamint a letisztult kulcsszavak mentén dolgoztak az alkotók.

részletek

Fantasztikus szezon: Címvédés, 25 év után kamionverseny a Hungaroringen

Az már a 2014-es év vége felé látszott, hogy az OXXO Racing-Axxyss Motorsport és Kiss Norbi a Kamion Európa-bajnokság egyik legmeghatározóbb csapatává-pilótájává nőtte ki magát az évek alatt.

részletek

Kiss Norbi: Három dobogó Le Mansban, összesen 31 a szezonban

Le Mansban is Kiss Norbi volt a leggyorsabb pilóta, mindkét nap megszerezte a pole pozíciót, de most először a szezon során nem tudott futamot nyerni.

részletek

Kiss Norbi: „Rossz befejezése egy rossz hétvégének”

A szombati büntetések és két harmadik hely után hiába indult biztatóan a vasárnap, végül egy második hely és egy kiesés lett a szombathelyi pilóta jutalma – ezzel 2015-ben először zárt győzelem nélkül egy hétvégét.

részletek

Kiss Norbert: Jaramában már az első futamon meglehet a címvédés

Ezen a hétvégén Spanyolországban, Jaramában rendezik az FIA Kamion Európa-bajnokság idei kilencedik, utolsó előtti versenyhétvégéjét.Ilyenkor már mindenki számolgat, hogyan alakulhat még a bajnokság, de igazi csaták már csak a második helyért várhatók, Norbi ugyanis messze a többiek előtt jár...

részletek

Kiss Norbi: Két győzelem, két dobogó és egy rekord Zolderben

Zolderben szeszélyes időjárás borzolta a kedélyeket szombaton, főleg Kiss Norbiét, mivel vizes aszfalton nem működik rendesen a versenykamionja, a kigyorsításokon sokkal jobbak voltak a Buggyrák.

részletek