DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek

NagyDani

Azcona győzött, tízen kívül a magyarok

A Hyundai új szerzeménye idei második sikerével a WTCR-tabella élére állt az első hungaroringi futam után. Rob Huff remek előzésekkel szállította a legjobb magyar eredményt, a hazai pilóták közül Michelisz Norbi végzett legelőrébb.

részletek

Huff-fal és Nagy Danival indul a Zengő a WTCR-ben

Egy héttel a szezonnyitó előtt végre bejelentették, hogy a magyar csapat idén két Cuprát indít a Túraautó-vk-n: az egyikben a 2012-es világbajnok, a másikban az ETCR-ből visszatérő magyar ül majd.

részletek

Nagy Dániel a WTCR tavalyi bajnokának csapatánál folytatja

A TCR kategóriában 2015-ben bemutatkozó, a WTCC-t is megjárt magyar versenyző a TCR Europe versenyein indul a BRC színeiben, amint azt a koronavírus-járvány lehetővé teszi. A 21 éves pilóta Hyundai i30N TCR versenyautóján a 99-es rajtszám szerepel majd.

részletek

Nagy Dániel távozik a M1RA csapatától

Nem úgy alakult az év, ahogy azt elképzelték, ezért úgy döntöttek, hogy elválnak az útjaik Michelisz Norbert csapatával. Már a hétvégi TCR-futamon sem áll rajthoz a pilóta.

részletek

Bárki kipróbálhatja mostantól Nagy Dániel versenyautóját

A TCR Európa-kupában versenyző magyar pilóta pályán használt Hyundai i30 N TCR-ével paramétereiben majdnem teljesen egyező utcai autót, egy Hyundai i30 N Fastbacket használ az idei szezonban.

részletek

Dobogón kezdte a szezont Nagy Dániel

Hazai közönség előtt, dobogóval kezdte a 2019-es szezont Nagy Dániel a TCR Európa-kupában. A M1RA magyar versenyzője a Hyundai Motorsport Junior Programjának résztvevőjeként versenyez ebben az idényben. Az első versenyhétvégén egy harmadik és egy ötödik helyet szerzett.

részletek

Nagy Dániel új partnerrel kezdi meg a szezont

Április 27-28-án megkezdődik a TCR Európa-kupa 2019-es évada. A 2018-ban összetettben ötödik helyezést elérő, Assenben futamgyőzelmet szerző, a WTCR magyarországi fordulóján szabadkártyásként második helyezett Nagy Dániel idén is a M1RA-val folytatja a versenyzést.

részletek

Nagy Dani új mérnökkel készül az idei szezonra

Új mérnökkel és új csapattárssal, de régi csapattal, a M1RA-val vág bele a TCR Európa-kupa 2019-es szezonjába Nagy Dániel. A sorozatban tavaly ötödik helyen végzett fiatal magyar versenyző idénye április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen indul, ahol a túraautó-világkupa (WTCR) betétfutamain áll rajthoz.

részletek

Megnevezte 2019-es pilótapárosát a M1RA

Hivatalossá vált, hogy 2018 után idén is a TCR Európa-kupában indul a M1RA. A magyar csapat továbbra is Hyundai i30 N TCR versenyautókkal áll rajthoz, amelyeket Nagy Dániel és Luca Engstler vezet majd az április 27-28-án a Hungaroringen kezdődő, 14 futamból álló szezonban.

részletek

Ütős videóval készül a szezon folytatására Nagy Dániel

Néhány hét hátra van még az autóversenyszezon kezdetéből - a túraautó-világkupa április első, a TCR Európa-kupa pedig április utolsó hétvégéjén rajtol el -, Nagy Dániel azonban már gőzerővel dolgozik az alapozó edzéseken, rajongóinak pedig egy brutális hangulatvideóval könnyíti meg a várakozást a startig.

részletek

Jótékonyság: Licitálj Nagy Dániel kabátjára

Kezdődik jótékonysági akciónk utolsó előtti köre, amelyben egy Nagy Dani-féle M1RA-s kabát és sapka keresi a legnagyobb felajánlást.

részletek

Nagy Dánielt Michelisz Norbert segíti Barcelonában

Utolsó fordulójához érkezik a TCR Európa-kupa idei szezonja. Az évadzáró barcelonai hétvégén dől el az egyéni- és a csapat bajnoki cím sorsa is. Nagy Dániel csapata, a M1RA Michelisz Norberttel erősít a sorsdöntő futamokra.

részletek