DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Monger

Hamiltontól vehetett át díjat Billy Monger

Hősétől, példaképétől vehetett át egy nagyon jelentős elismerést Birminghamben a szörnyű balesete után ismét versenyző ifjú brit pilóta.

részletek

Allison: Régen csak rosszat gondoltam Hamiltonról

A Mercedes technikai igazgatója nem hitte sem őszinte, sem egyenes embernek Lewis Hamiltont egészen addig, amíg meg nem ismerte. Amióta azonban szorosan együtt dolgoznak, megváltozott a véleménye.

részletek

Billy Monger szerint az autósport biztonságosabb, mint valaha

Az ifjú Billy Monger egy évvel ezelőtt vesztette el mindkét lábát egy súlyos F4-es balesetben, most azonban elmondta, hogy szerinte rengeteget fejlődött a motorsport világának biztonsága az elmúlt évtizedekben.

részletek

Ezt gondolja Zanardi Billy Mongerről

Két, a világ teljesen más részén élő embert is össze tud hozni a közös (bal)sors. Miután hosszasan beszélgetett Billy Mongerrel, Alex Zanardi azt érzi, a fiatal brit képes lesz véghezvinni terveit.

részletek

Monger már magasabb célokat tűz ki maga elé

Billy Monger közel egy éves szünet után versenyzett újra Formula-autóval, nem is akárhogy, azonnal harmadik lett a brit F3 nyitófutamán. Újra meg is jött a 18 éves fiú étvágya a sikerre.

részletek

Hihetetlen: Billy Monger dobogóra állt első F3-as futamán

Nem lehet nem szuperlatívuszokban beszélni a 18 éves brit pilóta teljesítményéről: szörnyű tavalyi balesete után nem csak felépült, de rögtön harmadik hellyel tért vissza a versenyzéshez.

részletek

Hamilton: Billy Monger, mint Alex Zanardi

Lewis Hamilton sok fiatal versenyző számára igazi idol, egyre többször mutatkozik meg emberi oldala. Ugyanakkor ő is inspirációt merít másoktól, például a megrendíthetetlen Billy Mongertől.

részletek

Billy Monger nem mond le az F1-ről

Billy Monger továbbra sem hajlandó feladni élete álmát, hogy egy napon a Formula-1-be is felléphessen. A mindkét lábát elvesztő, fiatal brit komoly inspirációt kap Lewis Hamiltontól is.

részletek

Billy Monger F3-as autót tesztelt

Tíz hónapja már, hogy Billy Monger horrorisztikus karambol részese volt a Brit Formula-4-es sorozatban, amely miatt mindkét lábát elvesztette. Most újra Formula autót tesztelhetett, visszatérne.

részletek

Monger: A média rosszul állítja be Hamiltont

Billy Monger úgy véli, a sajtótermékek nem adják vissza a teljes valóságot Lewis Hamilton személyiségéről, szerinte ugyanis a pilóta nagyon jó ember és igazi példakép a fiatalok előtt.

részletek

Billy Monger újra formulaautóval versenyezhet

Az FIA még a mozgássérült versenyzőkre vonatkozó szabályokon is változtatott, hogy ezt lehetővé tegye: Monger terve az, hogy már 2018-ban rajthoz álljon egy komoly együléses szériában.

részletek

Így készül fel Billy Monger a versenyzésre

Az áprilisban mindkét lábát elveszítő pilóta egy hete bejelentette, hogy ősszel visszatér a versenyzéshez, de eltökélt célja, hogy néhány éven belül ott legyen a Le Mans-i 24 órás rajtjánál.

részletek