Steward
Balogh Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. június 24. vasárnap

Mercedes-Benz

Világszínvonal Magyarországról: az új Mercedes-Benz A-osztály

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár legújabb csillagaként érkező új Mercedes-Benz A-osztály éppen olyan fiatalos és dinamikus, mint elődei, ám soha nem volt még ennyire komfortos.

részletek

Több, mint 80 oldtimer a Mercedes Csillgatúrán

Hamarosan útjára indul a jubileumi Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, mely az oldtimer modellek kétévente megrendezésre kerülő látványos felvonulása és versenye. A veterán mérnöki műremekeket ünneplő rendezvényen a résztvevők május 19. és 21. között Fótról indulva teljesítik a 420 kilométeres távot a Mátra és a Bükk érintésével. A program népszerűségét mutatja, hogy idén rekordszámú, több mint 80 oldtimert regisztráltak a rendhagyó eseményre, mely ebben az évben az AMG, azaz a legsportosabb Mercedes-Benz modellek gyártója előtt tiszteleg.

részletek

Nem kell menekülni, amikor nőt látunk a volánnál

A She's Mercedes kezdeményezés keretében több száz, jogosítvánnyal rendelkező nő körében végzett pilot kutatást a Trend Inspiráció Fogyasztói Magatartás Kutató Intézet közreműködésével a Mercedes-Benz Magyarországon.

részletek

Még egy gyárat épít Kecskeméten a Mercedes-Benz

A Mercedes-Benz megépíti második gyárát Kecskeméten, amely első-és hátsókerék meghajtású személygépkocsik gyártására is alkalmas lesz.

részletek

Jön a zöldséges-Merci legújabb nemzedéke

A videóelőzetes egyelőre nem sokat árul el a német újdonságról, ám a pakolhatósággal és a terhelhetőséggel valószínűleg – az elegáns forma ellenére sem – lesz gond.

részletek

A látszat csal! - Mercedes-Benz E-class Coupe

Hasonlóan a limuzinhoz, a Mercedes-Benz E-osztály Coupe változata is a konszern MRA platformjára készül, s a motorváltozatát is tőle örökölte. A német újdonság 2017 elején érkezik meg a kereskedésekbe.

részletek

Idén karácsonyra AIRSCARF-ot kér a Mercedes

Amellett, hogy a bíróság letiltotta az AIRSCARF nyakfűtés használatát, komoly kártérítésre is kötelezte a Mercedes-Benzt, hiszen minden ilyen extrával felszerelt autó után fizetnie kell a csillagos márkának.

részletek

Az X4-es nyomában - Mercedes-Benz GLC Coupe

Nyolc centiméterrel hosszabb és négy centiméterrel alacsonyabb a GLC-né a csillagos márka szabadidő-kupéja.

részletek

Csak semmi pánik, minden marad a régiben!

A megújult CLA New Yorkban, a CLA Shooting Brake Berlinben debütál majd, forgalmazásuk pedig a nyár közepén kezdődik meg Európában.

részletek

A nyitott autózás élménye az év 365 napján

A Mercedes-Benz C-osztály Cabriolet vászonteteje alig 20 másodperc alatt nyitható és zárható, egészen 50 km/h-s sebességig.

részletek

Újra lepel fedi – Mercedes C-osztály Cabrio

A Mercedes-Benz nyitott újdonsága a Genfi Autószalon előestéjén debütál.

részletek

Ha nem futja tetőre…

A Genfi Autószalonon debütál a Mercedes-Benz C-osztály kabrió változata.

részletek
Olvastad már?