DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök

Key

Csak 2027-ben lesz igazi önmaga az Audi

James Key szerint gőzerővel dolgoznak, építik a projektjüket, de valószínűleg az első évükben még nem lesz minden a helyén, annyi a fontos tennivaló.

részletek

Régi-új technikai igazgató érkezik a Sauberhez

Az Alfa Romeo bejelentette, hogy szeptember 1-jétől James Key váltja Jan Monchaux-t a pozícióban, amelyet 2010 és 2012 között már betöltött egyszer Hinwilben.

részletek

Ezúttal működni fog – Stella bízik a régi-új felállásban

A McLaren csapatfőnöke elárulta, miben különbözik az istálló új struktúrája attól a szisztémától, amely 2018-ban egyszer már csődöt mondott Wokingban.

részletek

„Néha kőszívűnek kell lenned” – Norris támogatja a csapaton belüli változásokat

Feltúrta a csapat belső felépítését az ausztráliai versenyhétvége előtt a McLaren, Lando Norris pedig egyetért a csapatvezetőség döntésével a gyenge eredmények fényében.

részletek

Key távozik, Sanchez jön: felforgatja technikai csapatát a McLaren

Komoly átszervezést jelentett be a wokingi F1-es alakulat: egy helyett három technikai igazgató lesz az alakulatnál, a pozíciót eddig betöltő James Key távozott.

részletek

A McLaren változtat az autó koncepcióján

Új irányba indulhat el a wokingi alakulat, miután továbbra is jelentős hátrányban vannak a legjobbakhoz képest. Erről a technikai igazgató, James Key árult el néhány részletet nemrégiben.

részletek

Öt-hat futam kell a pattogás végleges megoldására

A McLaren számára nem okozott jelentősebb problémát a delfinezés, de a csapat is igyekszik megszüntetni a jelenséget a beállításon és fejlesztéseken keresztül. James Key szerint a szezon negyedét követően már nem fognak beszélni a pattogásról.

részletek

Régi trükköt hozna vissza Russell

Látványos és komolynak is tűnő probléma merült fel a megújult szabályrendszer szerint készült 2022-es autóknál, ám a Mercedes pilótája szerint egyszerű lehetne rá a megoldás.

részletek

Nem kapta fel a fejét az Astonra a McLaren

James Key szerint jó látni, hogy idén jobban eltérnek egymástól az autók, találkozni különböző felfogásokkal, de egyelőre nem érzik úgy, hogy ők bármi felett is elsiklottak volna.

részletek

A monacói festés ihlette az idei McLarent

Az egyszeri Gulf-festésre emlékeztet az MCL36 színvilága. A csapat hangsúlyozza, valódi autót mutattak be – de néhány kényes alkatrészt azért elrejtettek a figyelő szemek elől.

részletek

A McLaren újabb fejlesztésekkel készül

Nem hagyja magára idei versenygépét a McLaren-Mercedes, de a csapatfőnök elismerte, hogy egyre közeledik az a pillanat, amikor az idei év már nem érdekli az istállót, csak 2022.

részletek

„Adrian Newey ideje lejárt, vannak már jobbak”

Évtizedeken át a legnagyobb tervezőgurunak ismerték el Adrian Newey-t, aki több istállót is szuper tervezésű autóval lepett meg. Van, aki szerint viszont ő már kiöregedett és már régen nem a legjobb.

részletek