DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

Kanaan

IndyCar: Kiesésdömping és duplázás

A kiesések versenye volt a texasi, ahol 13 áldozatot követelt az oválpálya. Will Power uralma alatt tartotta a körülményeket, a legnagyobb baleset kiváltója pedig a legnagyobb felzárkózó lett.

részletek

Visszaszóltak Hamiltonnak az IndyCarból

Az Indy 500 mezőnyének színvonalára tett megjegyzést a brit Alonso remeklése kapcsán. Tony Kanaan válaszolt neki néhány keresetlen szóval, emlékeztetve tavalyi vereségére is.

részletek

„Fernando, itt be fogsz csinálni a gatyádba!”

Az IndyCar mezőnyének örök fiatalja és hivatásos mókamestere, Tony Kanaan néhány atyai jó tanáccsal látta el Fernando Alonsót, aki a brazil szerint még mit sem sejt arról, hogy mennyi megpróbáltatással jár majd számára az Indy 500 előtti hét.

részletek

Így mentette meg Senna Tony Kanaan karrierjét

1991 nyarán megtörtént a lehetetlen, és egy névtelen tinédzser legyőzött egy világszerte bálványozott, pályafutása csúcsán lévő szupersztárt. Azt viszont ekkor még senki nem sejtette, hogy ennek a napnak kulcsfontosságú jelentősége lesz abban, hogy a fiatal tehetség huszonkét évvel később belekortyolhatott a világ leghíresebb tejesüvegébe.

részletek

Az autóversenyzés nem is sportteljesítmény?

Milyen fokú fizikumot igényel a hivatásos volánművészek szakmája? Valóban nem említhetőek egy lapon más sportágak képviselőivel, vagy éppen ellenkezőleg, az autóversenyzőknek is közel annyira feszegetniük kell a fizikális teljesítőképesség határait, mint mondjuk a triatlonistáknak?

részletek

Idén is ott lesz Massa a ROC-on

Biztossá vált, hogy a Williams F1-es pilótája, Felipe Massa is ott lesz Bajnokok Tornáján, mely az Amerikai Egyesült Államokban kerül megrendezésre 2017. január 21-én és 22-én.

részletek

Újonc nagyágyú érkezik a Race of Champions-ra

A már eddig is roppant erős, Vettel, Kristensent, Solberget, Kurt Buscht, Hunter-Reay-t és Pastranát tartalmazó névsor két újabb ütős névvel bővült: egyikük ráadásul most debütál az eseményen.

részletek

IndyCar: Power behúzta idei második győzelmét

A 2014-es bajnok megállíthatatlan volt a Road Americán - a verseny végén hiába szorongatta őt Tony Kanaan a győzelemért, végül sikerült megőriznie a vezetést a leintésig.

részletek

IndyCar: Együtt kell élni a balesetekkel

Sokan aggódnak az IndyCar autóinak biztonságossága miatt az elmúlt hét során történt balesetek után. A rutinos Tony Kanaan szerint ez a versenyzéssel jár, és mindenkinek el kell fogadnia, hogy bármi megtörténhet.

részletek

A Ganassi újra bevette Daytonát

Az IndyCar és a NASCAR legendás csapata, a Ganassi Ford-motoros autójával rekordot jelentő hatodik győzelmét aratta a tengerentúl legfontosabb endurance-versenyén, a daytonai egynaposon.

részletek