Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. február 21. csütörtök

Hülkenberg

Ejtőernyőnek érződnek az új hátsó szárnyak

Óriási lett az F1-ben a hátsó légterelők légellenállása Nico Hülkenberg szerint, aki a Renault-ban ülve úgy érezte, mintha az egyenesekben egy ejtőernyőt húzott volna maga után.

részletek

Hülkenberg jövője Ricciardótól függhet

Hiába tartják a kezdetektől fogva nagy tehetségnek Nico Hülkenberget, továbbra sem sikerült dobogóra állnia. Most a fejlesztett Renault-val próbálja elérni ezt, ám elvesztheti eddigi vezérszerepét.

részletek

Ricciardo: Tudom, hogy jelentős a hátrányunk

Ricciardo reálisan látja új csapata helyzetét, és nem számít arra, hogy már idén utolérhetik a három élcsapatot, az ausztrál szerint ellenben, a Renault felszereltsége sem marad el semmivel a Red Bulléhez képest.

részletek

Ricciardo nem palástolja, vezérként jött a Renault-hoz

A pozitív energia katalizátora akar lenni, aki rugót tesz a csapattagok lába alá: Daniel Ricciardo nem titkolja, milyen szerepet képzel el magának a Renault-nál. Eközben Nico Hülkenberg arra mutatott rá, ő a kezdettől a csapat része.

részletek

Bemutatkozott a Ricciardóval felvértezett Renault

Dobogós reményekkel és a szezon versenyzőigazolásával állt kedden a nyilvánosság elé a gyári visszatérésének negyedik évadára készülő Renault. Vajon mennyire lesz jó az R.S.19?

részletek

A Renault szerint jó mérce lesz Hülkenbergnek Ricciardo

Nico Hülkenberget a mezőny egyik leginkább alulértékelt versenyzőjének tartják nagyon sokan. Eddig legyőzte csapattársként Jolyon Palmert és Carlos Sainzot is, a Renault technikai igazgatója szerint pedig Ricciardo mellett most eldől, mennyire is jó a német.

részletek

Sainz: Hülkenberg egy élcsapatnál rögtön nyerne

Nico Hülkenberg nevéhez az F1 egyik negatívnak számító rekordja fűződik: a 156 nagydíja során még soha nem tudott dobogóra állni. Egykori csapattársa, Carlos Sainz. Jr. szerint ez azért van, mert a német még nem ült egy élcsapat autójában.

részletek

Ricciardo: Nem csap be Hülkenberg negatív rekordja

Nico Hülkenberg F1-es pályafutása során még egyszer sem állt dobogón. Új csapattársa, Daniel Ricciardo ellenben úgy gondolja, ez a negatív rekord valójában megtévesztő a németre nézve, mert nem mutatja az igazi tehetségét.

részletek

Hülkenberg vicces reakciója Ricciardo érkezésére

Nico Hülkenberg pályafutása során először kap többszörös futamgyőztes csapattársat. Ricciardo érkezésére színpadiasan reagált, valamint azt is elmondta, meddig maradna a Renault-nál.

részletek

A Renault a csendes győztes

Az élcsapatok mögötti szakadék miatt a franciák gyári istállója szinte megbújt 2018-ban, de feltűnés nélkül felugrottak a negyedik helyre, ráadásul tavalyi pontmennyiségüket megduplázták.

részletek

Hülkenberg. Muszáj csökkenteni a hátrányt

A Renault német F1-es pilótája szerint csökkenteniük kell a lemaradásukat a három topcsapathoz képest 2019-re, mert gyári istállóként ez a dolguk - az új első szárnnyal kapcsolatban viszont még sok a találgatás.

részletek

Ricciardo katasztrófa lehet Hülkenberg számára

A korábbi világbajnok, Alan Jones sokra tartja a németet, de nem zárja ki, hogy új csapattársa földbe fogja döngölni. Úgy véli, a Renault előbb-utóbb feljavul, és az ausztrál váltása kifizetődik.

részletek
Olvastad már?