DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Dobogó

Kilencszer állt nő az F1 dobogóján

A 2020-as szezonban eddig minden futamon mérnöknő vette át a győztes konstruktőrnek járó trófeát. Az elmúlt évekig kuriózumnak számított, most már rendszeresen előfordul, hogy a legjobb csapat egy női tagját delegálja a dobogóra.

részletek

Így zajlik majd az F1-es díjátadó

Az F3-ban és az F2-ben is különböző módokon díjazták az első három helyezettet, a Formula-1 vezetői pedig úgy döntöttek, csakúgy, mint az időmérő után, ma is a célegyenesben ünnepelnek.

részletek

Kukázza a dobogós ceremóniákat az F1

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében sem pezsgőzést, sem díjátadást, sem verseny előtti pilótaparádét nem fogunk látni a nagydíjhétvégéken a belátható közeljövőben.

részletek

Verstappen már az idénynyitón is megmutatná erejét

A tavalyi év egyik kellemes meglepetése volt Max Verstappen és a Red Bull-Honda előretörése. Ugyanazt az irányvonalat folytatná a fiatal holland, már Melbourne-ben erős kezdésre számít.

részletek

Verstappen igen ambiciózus célt tűzött ki maga elé

A Red Bull holland pilótája már korábban is arról beszélt, hogy szeretne a világbajnoki címért csatázni, most azonban konkrét célt is megjelölt az évad során. Vajon elég lesz erre a Red Bull-Honda?

részletek

Grosjeant egy technikai malőr fosztotta meg a dobogótól

Elsőre vad feltételezésnek tűnik, de a Haas csapatfőnöke elmondta, Romain Grosjean dobogón végezhetett volna Brazíliában, ám kulcspillanatban csődöt mondott az egyik motorkomponens.

részletek

Megjött a McLaren étvágya, még több dobogót akarnak

Carlos Sainz több, mint öt esztendő elteltével juttatta fel ismét a pódiumra a McLarent, a wokingiaknak pedig egyből meg is jött az étvágya, akik ezután önerőből is dobogóra állnának.

részletek

Öt év után Sainz hozott dobogót a McLarennek

Szerencsés, de egyben kiemelkedő versenyt futott Carlos Sainz, aki az utolsó kockából indulva a harmadik helyen végzett Brazíliában. A McLaren matematikailag is bebiztosította negyedik helyét.

részletek

Ricciardo: Jövőre dobogón leszek a Renault-val

Idén kétségtelenül mélyen alulmúlja a várakozásokat a francia gyári istálló szereplése, ám a nagyobb dobást jövőre tervezik Daniel Ricciardóék, amikor végre újra dobogóra akar állni az ausztrál.

részletek

Sainz: Nem vagyok Alonso árnyékában

Carlos Sainz egyáltalán nem érzi, hogy kétszeres világbajnok honfitársa miatt háttérbe szorulna. Ugyanakkor igazságtalannak érzi a Formula-1 rendszerét, szerinte Alonso több győzelmet érdemelne.

részletek

Az elmúlt évek legfurcsább F1-es trófeái

Sebastian Vettel nemrég kritizálta az F1-es trófeákat, azonban nem a furcsa, vagy a csúnya darabokat, hanem az unalmas, sablonos díjakat. Íme, az elmúlt évek legelfuseráltabb trófeái!

részletek

Vettel is majdnem eldobta az utolsó körben

A Német Nagydíjon az utolsó kockából induló Sebastian Vettel szenzációs vezetéssel a második helyet szerezte meg. Kevesen tudták, hogy az utolsó körben kis híján ráfizetett a kockáztatásra.

részletek