DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

Cowell

„Lewis a legjobb, mert nem piszkosan versenyez”

Sportszerűségéért és kedvességéért csodálja Lewis Hamiltont a Mercedes távozó motorfőnöke, Andy Cowell – akit mindenki hibbantnak tart, amiért lemondott pozíciójáról.

részletek

Kikosarazta a Ferrarit a Mercedes sikerkovácsa

A Mercedes sikereinek alapköveit lefektető Andy Cowell idén nyáron távozott az Ezüst Nyilaktól, a Ferrari pedig azonnal ki is vetette rá a hálóját, de a szakember nemet mondott.

részletek

Lemondott a Mercedes motorfőnöke

A német cég hétfő délután közleményben jelentette be, hogy július elejétől kezdve már nem a turbókorszak sikereit megalapozó Andy Cowell lesz az F1-es motorrészleg ügyvezető igazgatója.

részletek

Nagy fejlesztések, kisebb gondok a Mercedesnél

Andy Cowell szerint jelentős fejlesztéseket hoznak a motorokkal kapcsolatban és jól is állnak ezzel, de azért kisebb gondokkal meg kell küzdeniük - igaz, az is baj lenne, ha ezek nem jönnének elő.

részletek

Todt: Az FE évtizedekre van az F1 szintjétől

Az FIA elnöke elképzelhetetlennek tartja, hogy az elektromos széria belátható időn belül az F1 fejére nőjön, elvégre az autóik fele akkora távot teljesítenek fele akkora sebességgel.

részletek

A Mercedes mérnöke a Hondát dicsérte

Andy Cowell erőforrásért felelős vezető szerint a japán motorszállító idén még a Ferrarinál is sokkal gyorsabb fejlődést produkált, amivel messze a mezőny fölé magasodik.

részletek

A Mercedes megtörné a Ferrari szombati uralmát

Az Ezüst Nyilak motorfejlesztési főnöke elismeri, a Ferrari idén jobb erőforrással rendelkezett, legalábbis a kvalifikációs tempót tekintve. Azon dolgoznak, hogy jövőre ebben is a vörösök elé kerüljenek.

részletek

Mercedes: Verstappen egész ügyes gyerek

Bár a Mercedes zsinórban hat megszerzett bajnoki címe kívülről sétagaloppnak tűnhetett, Andy Cowell elmondta, rengeteget fejlődött a többi gyártó, miközben körbeudvarolta Max Verstappent is.

részletek

A régi motoroktól sokan halláskárosodást szenvedtek

Mikor a V6-os turbók megérkeztek a Formula-1-be, sokan nem voltak elragadtatva a motor hangjától, azonban Andy Cowell, a Mercedes erőforrás részlegének vezetője elmondta, miért jobb a jelenlegi motor.

részletek

Abiteboul: A Renault a legerősebb, a Mercedes a leggyengébb motor

A francia csapatfőnök merész állítása szerint a Renault az évad közben már az élre került motorerőben, a korábban domináló Mercedest pedig a Ferrari és a Honda is megelőzte 2019-ben.

részletek

Ezeket érdemes tudni az új Mercedesről

James Allisonék elmagyarázták, hogy miben más az idei autó a tavalyinál, hogy mire figyeltek és hogy min próbáltak meg javítani - azt is elárulták, hogy már több mint egy éve dolgoztak ezen.

részletek

Visszafelé halad a Formula-1?

Lehet, hogy a száguldó cirkuszban mindenki mindenki ellen van. Az aerodinamikai változások terén a csapatok egymás ellen, a 2021-es tervezeteknél pedig a gyártók a szurkolók ellen.

részletek