DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Cevert

Retro - Bojkottálókból dobogósok egy nap alatt

1973-ban ezen a napon első alkalommal versenyzett az F1 mezőnye a belgiumi Zolderben. A futam hajszálra került a törléstől, végül mégis azok döntötték el egymás között a győzelmet, akik a legkevésbé akartak rajthoz állni.

részletek

Kinek a halálos balesete látható a Rush-ban?

Egy néhány nappal ezelőtti cikkünk kapcsán merült fel a kérdés, hogy melyik tragikus F1-es balesetet jelenítette meg Ron Howard Rush című filmjének sokkoló Watkins Glen-i jelenete.

részletek

Retro – Egy elvesztett bajnok

Ma ünnepelné születésnapját Francois Cevert, akinek minden lehetősége megvolt arra, hogy az első francia F1-es bajnok legyen, ám egyetlen hiba az életébe került még a nagy lehetőség előtt.

részletek

1971 – Az emlékezetes szezonok sorából

Üljünk be ismét az időgépbe, és az emlékezetes évadok után nyomozva állítsuk be a célidőszakot 1971-re. Abban az évben történt, hogy kilépett a testépítés világszínpadára Arnold Schwarzenegger.

részletek

Retro – Akit a szalagkorlát ölt meg

Niki Laudától vette első versenygépét, Helmut Marko ültette először formulaautóba, de karrierje sosem teljesedhetett ki, hiszen mindössze második F1-es futamán végzett vele egy egészen bizarr baleset.

részletek

Francois Cevert, a nők bálványa

Az F1 történetében jó néhány pilótát láthattunk, akik igazi playboy-ként élvezték az életet. Közéjük tartozott a franciák büszkesége, Francois Cevert is, aki már egy pillantásával is bármelyik nőt levette a lábáról.

részletek

Az F1-es tragédiák a nők szemével

„De végül, bármily szörnyű ezt mondani, hozzászoksz. Elfogadod a tényt, hogy valaki előbb-utóbb meg fog halni, és csak arra gondolsz, hogy ne azzal történjen, aki fontos a számodra.”

részletek

Retro – A kékszemű szívtipró egyetlen győzelme

E napon szerezte karrierje egyetlen futamgyőzelmét a nők bálványa, a közönségkedvenc Francois Cevert, akinek az volt a küldetése, hogy Franciaország első világbajnoka legyen, ám két évvel később az a pálya vette el az életét, ahol legnagyobb F1-es sikerét aratta.

részletek