DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat

Catsburg

Hivatalos: Végre eldőlt, hol versenyez idén Michelisz Norbert

Hosszas várakozás után megtörtént a bejelentés Michelisz Norbert 2020-as szerződéséről. A Hyundai háza táján változás történt: két csapat fogja felkészíteni a négy autót a WTCR-ben.

részletek

Michelisz a rontott rajt miatt csak második

Az első sorból startolhatott Michelisz Norbert, de a rajtnál vesztette el jó esélyét a győzelemre, a csodálatosan rajtoló Ma Csinghua átvette a vezetést és már ki sem engedte kezéből az első helyet.

részletek

Verstappen és Norris egy csapatban versenyeznek

Bár Max Verstappen és Lando Norris 2019-ben egymás ellen fog versenyezni a Formula-1-ben, a hétvégére összeállnak, és csapattársak lesznek egy 12 órás szimulátor versenyen.

részletek

Két új márkatársa lesz jövőre Michelisznek

Hétfőn bejelentették, hogy Michelisz Norbert 2019-ben marad a Hyundainál: a márka pilótanégyesében két visszatérő WTCC-futamgyőztes, Farfus és Catsburg szerepel.

részletek

WTCR: Még erősebb mezőny alakul 2019-re

A szezon végének közeledtével a túraautó-világkupából is egyre több átigazolási pletykát hallani. Yvan Muller csapata márkát vált, Micheliszék istállója négy autóra duzzad.

részletek

Michelisz: Catsburgot büntetni kellett volna

Rossz üzenetet sugall, hogy a szabálytalanul pole-pozíciót szerző hollandot felmentették, vélekedik Michelisz, aki a csapattársával, Monteiróval való ütközésről és a főverseny csapatutasításáról is beszélt az argentin hétvégét értékelő írásában.

részletek

WTCC: Michelisz hajszállal csúszott le a pole-ról

A magyar Honda-pilóta lenyűgöző teljesítményt mutatott egész hétvégén, de ez csak egy második helyre volt elég a Túraautó-világbajnokság argentínai időmérőjén.

részletek

Norbi nem tudja, hogy áll a bajnokság

Versenyzői blogjának legújabb bejegyzésében Michelisz Norbert elárulta: azt is csak véletlenül tudta meg, hogy Catsburg vezeti a világbajnokságot, ennyire ki akarja zárni az összetettet a fejéből.

részletek

Michelisznek nem jött össze a győzelem

A pole-pozícióból induló Michelisz Norbert nem tudta első helyre váltani remek időmérős eredményét - Nicky Catsburg gyorsabb volt nála, de így is sok pontot tudott hozni Tiago Monteirón.

részletek

WTCC: Látunk Michelisz-győzelmet a Ringen?

A Honda és Volvo kiemelkedni látszik a világbajnokság mezőnyéből, Michelisz Norbert pedig olyan hazai közönséggel rendelkezik, mint senki más. Előzetes és program a hetedik hungaroringi hétvége előtt.

részletek

Bemutatta 2017-es felállását a Volvo WTCC-csapata

A Volvo először tavaly indult teljes gyári támogatással a Túraautó-világbajnokságban, és a 2016-os kettő helyett idén már három S60-ast állítanak csatasorba - egy versenyző távozott, kettő pedig érkezett az alakulathoz.

részletek

WTCC: Épphogy legyőzte Lopez a Ladát

Egészen szorosan alakult a kínai kvalifikáció vége, Jose Maria Lopez az utolsó szektorban fordított Nick Catsburghoz képest. Michelisz első sorból indulhat az első futamon.

részletek