DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök

Booth

Korábbi csapatfőnökre csapott le a Toro Rosso

A faenzai istálló tudatta, mostantól tanácsadó szerepet lát el náluk az a tekintélyes névnek számító John Booth, aki a kezdetektől az idei évig vezette a Manort és F1-es elődjeit.

részletek

Nem mindenkit lepett meg a Haas hatodik helye

Az egészen más körülmények között bemutatkozó Manor egykori F1-es csapatvezetője inkább azon csodálkozott, hogy a nagy tőkével és Ferrari-támogatással érkező Haas milyen hátul végzett az időmérőn.

részletek

Így kell kiállni csapatod volt főnökeiért

A Manor tavaly év végén elbúcsúztatta alapító tagjait, John Booth-ot és Graeme Lowdont is, a gárda technikai igazgatója azonban megemelte előttük kalapját, és értük akar dolgozni 2016-ban.

részletek

Retro - Sosem vágyott az F1-re, mégis bekerült

Sokaknak nem sikerül, akik próbálkoznak, ám az egyik legelismertebb utánpótlás-nevelő csapatfőnök boldog lehet, hogy annak ellenére is túlélte az F1-et, hogy ott hat évig minden ellene dolgozott.

részletek

Hivatalos: Távozik a Manor vezetője

Amiről a Mexikói Nagydíj hétvégéjén még találgattak, most biztossá vált, vagyis a mezőny legkisebb csapatára újabb bizonytalanság vár, miután elhagyja azt a megmentésében fontos szerepet játszó sportigazgató.

részletek

Egy láthatatlan csata az F1-ben

Van egy csapat a mezőnyben, melyet a kamerák kevesebbet mutatnak, mint a Mercedest Japánban – jövőre talán ez már másként lesz, bár küszöbön álló a személyi változások nem sok jóval kecsegtetnek.

részletek

Fordulat: Lefejezik a Manor vezetőségét

Úgy tűnik, hogy története legfontosabb szezonjában már nem számíthat a kiscsapat az alapítóra és a csapatfőnökre: most már csak az a kérdés, hogy az F1-ből távozván magukkal viszik-e a Manor nevet is.

részletek

Manor: A suzukai esőben túl sok volt az emlék

Nagyon örül az F1-es mezőny legkisebb csapata, hogy túl vannak a japán hétvégén, ahol ráadásul pénteken épp olyan idő fogadta őket, mint amikor elvesztették Jules Bianchit.

részletek

Nem kell a GP2-es bajnok a Manornak

Az utánpótlás-sorozat korábbi legjobbja tartalékpilótaként csatlakozott az F1-es csapathoz, kétségtelenül versenyzői ülés reményében. A Manor azonban nem számol vele ilyen téren: „ő csak egy tartalékos.”

részletek

Hálás bemutatkozó egy szomorú csapatban

A Magyar Nagydíjon gyászol Jules Bianchi egykori alakulata, a Marussia Manor, amelynek színeiben először vezetett F1-es hétvégén a két évvel ezelőtti GP2-es bajnok.

részletek

„Jules nagy dolgokra volt hivatott”

Minden támogatást köszön a rajongóknak a tegnap este elhunyt Jules Bianchi egykori csapatának első embere, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy versenyzőjének és barátjának tudhatta az ifjú F1-est.

részletek

A Manor volt a nap egyik főszereplője

Roberto Merhi szólt bele a második F1-es edzés menetébe, balesete ugyanis piros zászlóhoz vezetett. A csapat számára a holnapi szünnap középpontjában nem a pihenés áll majd.

részletek