DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Bíróság

Bíróság elé áll az egykori F1-es futamgyőztes

Ayrton Sennával és Alain Prosttal küzdhetett éveken keresztül, még futamot is nyert Alessandro Nannini a Benettonnal, ám egy szörnyű baleset véget vetett pályafutásának. Most adócsalással vádolják.

részletek

Pert nyert a Williams korábbi főszponzora ellen

A bíróság döntése alapján a ROKiT-nak, amely ötéves szerződéséből csak egy szezont töltött ki, 11 milliárd forintnak megfelelő összeget kell kifizetnie: 2019 óta tartoznak a csapatnak.

részletek

Letartóztatták a NASCAR-főnököt, a vád állatkínzás

Lemondott pozíciójáról a NASCAR Cup ügyvezető igazgatója: beosztottjai a médiából tudták meg, hogy állatkínzásért kell bíróság elé állnia.

részletek

Peren kívüli megegyezéssel befejeződött Ricciardo bírósági ügye

Peren kívül dűlőre jutott az ausztrál korábbi menedzserével, aki óriási jutalékot követelt a Renault-szerződés után. A versenyző állítja, egyelőre nem volt rajta teher, de más lett volna a helyzet, ha még évekig húzódik az eljárás.

részletek

Ismét beidézték az F1 volt tulajdonosát

Újabb bírósági tárgyalás elé néz az F1 egykori teljhatalmú ura, aki évekkel ezelőtt abban akadályozott meg egy vállalatot, hogy az részvényeket vásároljon a Formula-1-ből. A vád vesztegetés.

részletek

Bíróságra kell mennie Magnussennek

A sportág ügyeletes rosszfiúja, vagy legalábbis annak tartott Kevin Magnussen januárban a pályán kívül fogja megvívni következő harcát, menedzserével való korábbi szakítása miatt.

részletek

Megremeghet a Force India a tulajdonos jogi ügyei miatt?

Vijay Mallya nem adja el istállóját, de nem menekül tovább az indiai törvények elől és vállalja a következményeket. Perezt és Ocont is szeretné megtartani, bár a mexikóinál a Ferrari megkeverheti a kártyákat.

részletek

Bíróságra megy Kevin Magnussen

A dán pilóta korábbi menedzserével való kapcsolata mérgesedett el olyannyira, hogy jogi ügy kerekedett belőle. A felperes kártérítést követel a Haas versenyzőjétől.

részletek

Letartóztatták Vijay Mallyát

Miközben egyes értesülések szerint Vijay Mallya már árulja a Force Indiát, az indiai sajtó közölte, hogy Angliában letartóztatták az F1-es csapat vezetőjét, s bíróság elé állítják majd hazájában.

részletek

Bevonták Susie Wolff jogosítványát

Nem sikerült meggyőznie a bíróságot, akik ugyan elismerik, hogy ez árthat a megítélésének és a nagyköveti feladatainak, így is fél évre eltiltották az autóvezetéstől a korábbi F1-es tesztpilótát.

részletek

Schumacher: Kártérítés a bulvárfotókért

Engedély nélkül közölt fényképek miatt indított kártérítési pert a Schumacher-család egy német lapkiadó ellen, melynek a bírósági döntés értelmében közel 20 millió forintot kell fizetnie ezért.

részletek

Ejtették a vádakat Rossi ügyében

Még a valenciai szezonzárón történt incidens miatt jelentették fel a Yamaha versenyzőjét, ám miután a sértett fél nem írta le pontosan, mit kifogásolt az olasz viselkedésében, a bíróság megszüntette az eljárást.

részletek