Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 23. vasárnap

Autóbemutató

Két autót is bemutatnak február 20-án

Már csak három csapat nem árulta el, mikor fedi fel a közönségnek 2018-as versenyautóját: a Williams után a Renault és Sauber lesz a legkorábbi érkező.

részletek

Egyszerre érkezhet a Force India új neve és autója

Sajtóértesülések szerint a csapatbemutatón végre bemutatkozhat az előző két évben a konstruktőri értékelés negyedik helyén végző F1-es alakulat új neve – állítólag már az időpont is megvan.

részletek

A Ferrarival egy napon érkezik az új Mercedes, nyomukban a McLarennel

December vége óta egyedül a Ferrari autóbemutatójának napját ismertük, három héttel később azonban több csapat is egyszerre robbantotta a rajongók által a tél folyamán leginkább várt hírt.

részletek

Kitűzte autóbemutatójának napját a Ferrari

A Ferrari szokásos karácsonyi összejövetelén búcsúztatta a 2017-es versenyszezont, és egyben meg is nyitotta a 2018-ast, hiszen a maranellóiak a mezőny csapatai közül elsőként közölték a bemutató időpontját.

részletek

Közös autóbemutató jöhet 2018-ban

Sajtóhírek szerint merész újítással készül a következő évre az F1 többségi tulajdonosa, a Liberty Media: az amerikaiak nagyszabású show keretében mutatnák be az összes 2018-as autót a közönségnek.

részletek

Lehullt a lepel: Narancssárga a McLaren

Erre várt mindenki: Wokingban és Tokióban egyidejűleg mutatták be az új McLaren MCL32-t, amely vadonatúj narancssárga-fekete színekben pompázik, némi fehérrel megspékelve.

részletek

Ezzel a videóval robbant be az új Ferrari

Az elmúlt évek hagyományait folytatva a Ferrari idén is egy előre elkészített videó lejátszásával tárta a nyilvánosság elé új F1-es autóját, amelynek felénél felnyílt egy garázsajtó, s mögötte megpillanthattuk a pilóták és a vezetőség álltal körülállt SF70H-t.

részletek

Nincs uszonya: Íme a Mercedes W08

Silverstone-ban megmutatta magát a háromszoros világbajnok alakulat versenygépe is: Lewis Hamilton rögtön pályára is vitte a Mercedes legújabb F1-es kihívóját.

részletek

A negyedik: Megjött az új Force India is

A Williams, Sauber és Renault után a tavalyi szezon egyik meglepetéscsapata is bemutatta új F1-es autóját: a Force India Silverstone-ban rántotta le leplet 2017-es versenygépéről.

részletek

Több változást vártunk az új autóktól?

Az autóbemutatók kezdetével nem csak az F1-es szezon, de hetente jelentkező rádióműsorunk is izgalmas fázisba lépett. Legújabb adásunkban megvitattuk, mennyire vagyunk elégedettek az eddig látottakkal.

részletek

Fekete és sárga: Megjött a Renault R.S. 17

A Williams és a Sauber után harmadik csapatként a Renault is bemutatta 2017-es F1-es versenyautójáról, ám ők az elsők, akik tényleges sajtóeseményt kerítettek köré Londonban.

részletek

Délután jön az új Renault!

Kollégánk a helyszínen van, a franciák pedig online közvetítik az RS17 bemutatóját, minden adott tehát ahhoz, hogy semmiről ne maradjunk le, amikor leleplezik a legújabb enstone-i F1-es autót.

részletek
Olvastad már?