Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. október 23. kedd

Audi

Rast nyert, de Paffett és a Mercedes a bajnok

Sorozatban hatodik győzelmét szerezte az Audi pilótája, amire még soha senki nem volt képes a DTM-ben, de a címet így sem tudta elhappolni a 2005 után diadalmaskodó brit és a távozó Mercedes elől.

részletek

DTM: Elképesztő csatával tartotta életben reményeit Rast

A címvédő kitett magáért, és riválisával, Gary Paffett-tel óriásit vívva megszerezte a győzelmet a hockheimi szezonzáró szombati napján. Paffett végül csak negyedik lett, Di Resta mindössze nyolcadik.

részletek

Mindent egy lapra - René Rast második bajnoki címéért száll harcba

Az Audi Sport mindent egy lapra tesz fel a DTM október 13-14-én megrendezésre kerülő hockenheimi idényzáró hétvégéjén. Az Audi pilótájának, René Rastnak ugyanis még egy aprócska esélye van arra, hogy sikerrel megvédje bajnoki címét. A legjobb három pilóta között azonban már most biztos helye van a DTM jelenlegi bajnokának.

részletek

Bemutatták az új Formula-E szezonra szánt Audit

December 15-én új korszak kezdődik az ABB FIA Formula E bajnokság nyitányán, a Szaúd-Arábia fővárosának Ad Diriyah városrészében rendezett futamon. Az elektromos hajtású versenyautók nagyobb hatótávolságának köszönhetően a pilóták most először egy autóval állnak majd rajthoz. Az Audi pedig bemutatja az új fejlesztésű Audi e-tron FE05 versenyautót, amellyel Daniel Abt és Lucas di Grassi küzdhet ismét a bajnoki címért.

részletek

Ügyfélsportos bevetésre készen az Audi R8 LMS

Az Audi Sport ügyfélsport programja negyedik modelljét mutatja be mindössze négy év alatt. A teljesen új alapokra építkező második generációs Audi R8 LMS (2015), az Audi RS 3 LMS TCR túraautó (2016) és az Audi R8 LMS GT4 versenyautó (2017) megalkotása után az Audi R8 LMS GT3 új evolúciós lépcsőfokhoz érkezett. Michael-Julius Renz, az Audi Sport GmbH ügyvezető igazgatója és Chris Reinke az Audi Sport ügyfélsport programjának vezetője október 2-án a Párizsi Autószalonon mutatta be a modellt a nemzetközi kiállítás látogatóinak. A gyorsasági és megbízhatósági versenyeken világszerte sikerrel szereplő modell új verziója kifejezetten az ügyfelek igényeire szabva készült mind technológia, mind üzemeltetési költségek tekintetében.

részletek

Formula-E: az Audi két versenyautót szállít a Virgin Racing csapatának

Az ABB FIA Formula E Világbajnokság december 15-én Rijádban elrajtoló új szezonjában négy pilóta is lesz a rajtrácson, aki Audi technológiával az autójában száll harcba a győzelemért. Gyári csapata mellett az Audi Sport a brit Virgin Racing csapatának is biztosítja új fejlesztésű Audi e-tron FE05 versenyautóját és annak hajtásrendszerét.

részletek

Audi Hungaria: 25 éve tartó sikertörténet

Az Audi Hungaria idén ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát. A csütörtökön megtartott jubileumi rendezvényen Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, Bram Schot, az AUDI AG igazgatótanácsának megbízott elnöke és Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke méltatták a közösen elért sikereket, valamint kiemelték az Audi Hungaria vezető szerepét a magyar járműiparban. A rendezvény keretében első alkalommal mutatkozott be az új Audi Q3 a hazai publikumnak.

részletek

Áttekintés: Keszthelyi Vivien eddigi pályafutása

A fiatal magyar versenyzőlány évről évre lép egyre feljebb, nézzük meg, hogy honnan indult és milyen úton, milyen állomásokkal jutott el odáig, ahol jelenleg tart.

részletek

Audi e-tron – „Áram alatt” a négy karika

Az Audi e-tron formájában első tisztán elektromos hajtásrendszerű sorozatgyártású modelljét mutatja be a négykarikás márka. A felsőkategóriájú SUV-modell egyaránt száz százalékban elektromos és sportos, miközben kiváló mindennapos használhatóság jellemzi. Két elektromos motorja együttesen akár 300 kilowatt rendszerteljesítményt kínál, s az elektromos összkerékhajtással mindenfajta úton és terepen optimális menettulajdonságokat biztosítanak. A WLTP-menetcikluson elért több mint 400 kilométeres hatótáv alapja a nagyfeszültségű akkumulátor. Az otthoni és útközbeni töltésre kialakított teljes körű kínálat eredményeképpen az ügyfelek kompromisszumok nélkül közlekedhetnek tisztán elektromos hajtással.

részletek

Nincs a világon izgalmasabb autóverseny a ralikrossznál!

A ralikrossz sajnos az autósport világának egy kis, eldugott szeglete. Pedig amit Lettországban, a világbajnokság rigai fordulóján láthattam, az alapján talán a totális őrület a legjobb szó a versenyekre. Örökre beleszerettem a ralikrosszba.

részletek

DTM: Remek csaták és Audi-győzelem a Nürburgringen

Második győzelmét szerezte címvédőként az Audi 31 éves pilótája - a német elejétől a végéig uralta az első nürburgringi versenyt, mögötte azonban nem kímélték egymást az ellenfelei.

részletek

A Formula-E és a DTM felé tart az Audi

Az Audi 2019-ben is folytatja elektromos autósportbeli tevékenységét, akárcsak gyári részvételét a népszerű DTM túraautó-bajnokságban.

részletek
Olvastad már?