DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök

ADAC

Kakuszi Ádám újabb bravúros pontszerzése

A H-Moto Team csapata ez elmúlt hétvégén is ott volt a versenypályán, mégpedig Brno-ban, ahol a MotoGP sztárjai előtt, a világbajnokság betétfutamaként álltak rajthoz az ADAC Junior Cup ifjú tehetségei. A csapat 15 éves tehetsége, Kakuszi Ádám ezúttal is remekül helyt állt, hiszen a 16. rajthelyről indulva végül a 11. helyen végzett, megismételve a Sachsenringen bemutatott bravúros pontszerzését. A csapat azonban nem pihenhet, hiszen a hétvégén Ádám – szintén a MotoGP sztárjai előtt – Spielbergben, míg Kovács Bálint 11-én a Hungaroringen, a Magyar Bajnokság következő fordulójában gurul pályára. Utóbbi helyszín azért is fontos a csapat életében, hiszen a verseny helyszínén rendezik meg a H-Moto napot.

részletek

H-Moto Team: Újabb pontszerzés a cél!

A 220 Volt H-Moto Team két ifjú motorosa, Kakuszi Ádám és Somosi Alexander a hétvégén folytatja szereplését az egyik legerősebb nemzetközi utánpótlás sorozatban, a német ADAC Junior Cup-ban.

részletek

Ralf Schumacher ismét a versenyzés világában

Az elmúlt időben inkább csak volt felesége kapcsán hallottuk Ralf Schumacher nevét, most viszont arról számolhatunk be, hogy az egykori F1-es pilóta ismét szerepet vállal az autósportban.

részletek

Így kezdte F4-es karrierjét Mick Schumacher

A szabadedzéseken erős formában volt, az időmérőre viszont visszaesett Mick Schumacher Oscherslebenben – ausztrál csapattársa a második legjobb köridőt autózta a kvalifikáción.

részletek

De mi is az a Formula-4?

A gokarttól az F1 felé vezető út első lépcsőjének szánta az FIA a 2014-ben életre hívott Formula-4-es kategóriát, melyben idén már kilenc különböző bajnokságot rendeznek.

részletek