DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

1977

Retro – Interlagos névadójának tragikus sorsa

Carlos Pace legnagyobb F1-es eredménye egyetlen futamgyőzelme volt hazájában, Brazíliában. Két évvel később ugyanitt pihente ki a versenyek fáradalmait, mikor hirtelen ötlettől vezérelve kisrepülőgépre ült, de sosem érkezett meg.

részletek

Régen még kinevették a turbómotort

Több, mint negyven éve született meg az első, Formula-1-es turbómotor, ám akkor még szó szerint nevetség tárgya volt a Renault újítása. Pedig nem kellett sok idő, hogy átvegye a hatalmat.

részletek

Méltán Elfeledve: Hamis leggyorsabb kör banánpénzen

Az 1976-os idényzáró elsősorban Lauda kiszállásáról és Hunt óriási küzdelméről maradt emlékezetes, s nem az autóját két nap alatt összeeszkábáló, s egy megkérdőjelezhető leggyorsabb körig jutó japán istállóról…

részletek

Méltán Elfeledve: Padlógázzal a falba

Két borzalmas baleset keretezi a hűtőszekrénygyár F1-es csapatának történetét: az egyik a sportág történetének talán legszégyenteljesebb pillanata, a másik viszont a túlélés igazi csodája.

részletek

Retro – Az ember, aki tilosban rajtolt

Van egy pilóta az F1 történetében, aki úgy került fel a versenyen valaha részt vett pilóták névsorára, hogy soha nem kapta meg a rajtengedélyt. Ráadásul nem is ez Hans Heyer legkellemetlenebb rekordja.

részletek

Retro – Lauda miután túlélte, meg is hódította Németországot

1977-ben ezen a napon rendezték a Német Nagydíjat, aminek az egy évvel korábban történtek miatt új helyszín adott otthont. A győztes pedig az a személy lett, aki ezt a legjobban megérdemelte.

részletek

Retro - Az első nagy francia együttállás

Az 1977-es Svéd Nagydíj június 19-én nagy izgatottsággal kezdődött a hazai rajongók részéről, és bár sokáig úgy tűnt, hogy az amerikai sikernek áll a zászló, végül a franciák örülhettek.

részletek

Retro – Búcsúzik a playboy-bajnok

Emlékezetes futamot, igazi roncsderbit hozott az 1979-es Monacói Nagydíj, mégsem ezért idézzük most fel, hanem azért mert ez volt James Hunt utolsó F1-es futama – rosszul váltott csapatot...

részletek

Retro – A halálos tűzoltó készülék

Niki Lauda saját majdnem végzetes balesete utáni első győzelmét ünnepelhette volna 39 éve Kyalamiban, ám egy szörnyű tragédia elvonta a figyelmet a fél éve még elképzelhetetlennek tartott dobogós felállásról.

részletek

Retro – Motokrosszosból F1-es pilóta

Több mint egy évtizedig kétkerekűkkel versenyzett a svéd Conny Andersson, aki a maga idejében a legidősebb Formula-1-es újonc volt, és övé az egyik legrövidebb pályafutás is: öt verseny alatt 9 kör.

részletek

Retro – Tragédia a Fuji lábánál

A Fuji Speedway második versenye az elsőhöz hasonlóan szintén történelemkönyvekbe írta magát, igaz, negatívan: egy komoly baleset következtében ketten is életüket vesztették.

részletek

1977 – Az emlékezetes szezonok sorából

Lauda kiheverte sérülését, de mégis kételkedtek benne. Az áramlástani fizikájában élen járó Colin Chapman félelmetesen gyors Lotus-rakétát épített Andrettinek és Nilssonnak, megvillant végre a Ligier, de egyidőben visszaesett a hatkerekű Tyrrell.

részletek