DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Megizmosodott az F1-es mezőny

Ricciardo Schwarzeneggert, Hamilton Hulkot emlegeti: a minimumsúly bevezetésének hála a versenyzők ráfeküdhettek az erőnléti edzésekre, és a bőrükben is jobban érzik magukat, mióta szabadabb az étrendjük.

Egy ritkábban emlegetett, de versenyzők szemszögéből annál fontosabb szabályváltozás is történt a Formula-1-ben: bevezették a pilóták számára kiírt minimumsúlyt, amely 80 kilogrammban határozza meg a versenyző, az öltözet és ülés együttes tömegét. Amennyiben ennél kevesebbet mutat a mérleg, a különbséget ballaszttal pótolják: ezzel a magasabb és nehezebb pilóták korábbi hátrányát küszöbölték ki.

Egyúttal a 80 kilogramm alatti versenyzők sokkal szabadabban edzhetnek a korábbiaknál: immár nem kell arra figyelni az edzésterv és étrend kialakításánál, hogy ne szedjenek fel túl sok izomtömeget. A tápanyagban gazdagabb étrendnek köszönhetően a pilóták jobban is érzik magukat a bőrükben.

„Egy kicsivel nehezebbek lehetünk idén” – mondta Daniel Ricciardo a Wide World of Sportsnak. „Szándékosan nem szedtem fel izmot, de nem riadtunk meg attól, hogy jobban ráeddzünk az erőnlétre. Több ilyen jellegű edzés került a programomra a keményebb kardió ellenében, ez a különbség 12 hónappal ezelőttel ellentétben.”



Az ausztrál nem bírta tréfálkozás nélkül, mikor testalkatát jellemezte: „A 90-es évek eleji Arnold Schwarzeneggerhez hasonlítanám magam. Nagyon hasonló fizikum, nagyon hasonló munkaszellem… a koksz nélkül!”

Romain Grosjean elmondása szerint annyi tömeget szedett magára, hogy az első verseny előtt inkább arra koncentrál, hogy leadjon belőle: „Talán kicsit túltoltam! Hat-hét évig tartottam a 69 kilót a 180 centiméteremhez, ezzel a szabadsággal pedig talán egy kicsit sokat is tettem rá. Látjuk, hogy egyre erősebbé válunk, persze így sem nézhetünk ki úgy, mint egy testépítő. Sikerült némi izmot magamra szednem, s bár egy keveset le kell adnom az első versenyig, minden rendben lesz” – mondta a Motorsportnak.

Köszönhetően a szabadabb, energiában gazdagabb étrendnek, a versenyzők jobban érzik magukat a bőrükben, mint korábban. Erről beszélt Lewis Hamilton, aki nem kevesebb, mint öt kilogramm izommal gyarapodott.

„Erősebbnek és fittebbnek érzem magam, mint bármikor voltam, minden tekintetben” – beszélt téli edzéseinek eredményeiről a Sky Sportsnak Hamilton. „Úgy érzem, egészségesebb vagyok, mint az elmúlt 12 évben. Többet ehetek, ezért talán jobban is alszom, több energiám van. Boldogabb is vagyok.  Kidolgozottabb, hatékonyabb izmokat célzunk (az edzéstervvel), de azért nem akarom, hogy Hulk legyen belőlem.”

Azért a versenyzők között is megfigyelhető a szkeptikus vonal: fent említett társaival ellentétben Kevin Magnussen szerint nincs szó drámai izmosodásról.

„Két hónap alatt nem ugrik fel tíz kilónyi izom, hacsak nem csinálsz rosszul valamit. Sikerült valamennyit felépítenem, de csak egy-két kilogrammról beszélünk a tavalyi szezon vége óta. Nem hinném, hogy ettől többet fogunk látni, senki sem fog úgy kinézni, mint Hulk” – nyilatkozta a Motorsportnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: