DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Verstappen: Lewis eleget nyert, nyugodtan ejtőernyőzhet

Az ötszörös bajnok legújabb szenvedélyéről Max Verstappent is megkérdezték. A fiatal holland inkább elkerüli a kockázatot, mivel egy sérülés megfoszthatja attól, hogy egyszer világbajnok legyen.

A Formula-1 címvédője, Lewis Hamilton ejtőernyős vizsgát tett a téli szünetben, Instagramján pedig posztban tudatta követőivel, hogy már túlesett első önálló ugrásán. Max Verstappent megkérdezték, mit gondol riválisa új hobbijáról, és hogy tervez-e hasonló kalandot a közeljövőben:

„Mostanában biztosan nem” – mondta Verstappen a De Telegraafnak. Azt természetesen nem zárja ki, hogy több mint egy évtized múlva olyan kihívások fogják motiválni, mint Hamiltont: „Lewis már 34 éves. Természetesen azt nem tudom, hogyan fest majd az életem 13 éve múlva.”



Verstappen azzal érvelt, hogy az ötszörös világbajnok Hamilton már eleget elért a Formula-1-ben, hogy kockáztathasson. Ő viszont ügyelni akar testi épségére, amíg nem nyer egy címet: „Lewis már sok mindent megnyert. Miért ne ejtőernyőzhetne? Természetes, hogy élvezni is kell az életet. Számomra viszont a kockázat nagyobb. Nem akarok megsérülni, mert azt jelentheti, hogy nem leszek képes bajnoki címet nyerni. Ezért egyelőre az ejtőernyőzés is kizárt számomra” – mondta.

A mezőnybe visszatérő Robert Kubica kézenfekvő példa arra, milyen kockázattal járnak a Formula-1-en kívüli extrém sportok. Kubicát Verstappenhez hasonlóan a jövő világbajnokának kiáltották ki a 2000-es évek végén, ralizás közben elszenvedett balesete azonban derékba törte az ígéretes pályát. Kubica nyolc évvel sérülése után tud újra rajthoz állni F1-es nagydíjon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: