Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. április 25. csütörtök
Bulvár

Jenson Button apa lesz

A korábbi Formula-1-es világbajnok és párja, Brittny Ward ultrahangos képet posztolt a közösségi médiába, ezzel tudatva, hogy gyermeket várnak.

A 2009-es Formula-1-es világbajnok, Jenson Button, aki idén a japán Super GT szériában szerzett bajnoki címet, Instagramján jelentette be a nagy hírt, ultrahangképet posztolva a magzatról.

„Brittny és én elragadtatással jelentjük, hogy a család új kiadása most foglalta el első ülését. Figyeljétek, milyen kényelembe helyezte magát!” – írta Button a #babybutton hashtaggel ellátott poszt leírásába, viccelődve arra célozva, hogy a magzat hasonlóan helyezkedik el, mint a pilóták a versenyautók ülésében. Az angol nyelv sajátosságából fakadóan a névelőből kiderül, hogy a gyermek fiú.

Vele egyidejűleg párja, Brittny Ward is kitette a képet saját Instagramján: „A baba nem tudta kivárni az esküvőt, ezért úgy döntött, hamarabb színre lép. Jenson és én örömmel közöljük, hogy Button-baba érkezik nyáron” – közölte a születés időpontját a korábbi Playmate, aki 2016 óta a versenyző párja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?