DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Felmérés: Hamilton a legnépszerűbb brit sportoló

Lewis Hamilton a csapatfőnökök szavazásán a legjobb versenyzőnek bizonyult 2018-ban, most pedig saját hazájában is prófétává vált. Egy internetes szavazáson fölényesen a legnépszerűbb lett.

A fiatal brit 2007-ben kezdte Formula-1-es pályafutását, rögtön első évében berobbant a száguldó cirkuszba a McLaren-Mercedesszel és nem sokon múlott, hogy már karrierje első évadában az év végi elsőséget is megszerezze. 2008-ban drámai körülmények között ez már sikerült, utána viszont (bár minden évben győzelme(ke)t aratott) hosszú ideig nem akart összejönni az újabb világbajnoki cím.

A hibridéra megérkezésével azonban eljött Lewis Hamilton és a Mercedes ideje. 2012 végén váltotta a gyári istállónál a hétszeres világbajnok Michael Schumachert, akiről azóta kiderült, hogy az ő határozott fellépésének is köszönheti a Mercedes istálló későbbi hatalmas sikerét.

Hamilton Nagy-Britanniában is a legnépszerűbb


2014 óta dominál az istálló és Lewis Hamilton is. Ötből négyszer szerezte meg az év végi elsőséget, egyre népszerűbbé vált saját hazájában is. A Sky Sports internetes felmérést végzett arról, hogy ki a legnépszerűbb brit sportoló. Nagyszámú, közel hetvenkilencezer szavazat alapján komoly fölény rajzolódott ki az ötszörös világbajnok javára.

Hamilton a szavazatok 39%-ával végzett az élen. Mögötte, alaposan lemaradva a 25%-ot szerző bokszoló, Anthony Joshua, a futó Mo Farrah (19%-kal), majd a nemrég éppen visszavonulását bejelentő teniszező, Andy Murray végzett 17%-kal.

Lewis Hamilton tavalyi teljesítménye kiemelkedőnek bizonyult, az utóbbi időben elhalmozzák különböző elismerésekkel. A pilóták egymás közti szavazásán kívül a csapatfőnökök körében is az élen végzett, az FIA-nál is (természetesen) ő lett az év versenyzője, most pedig a népszerűségi lista élére is került.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: