DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Így készülnek a pilóták a szezonnyitóra

Ugyan még javában tart a téli szünet, a versenyzők nagy része már megkezdte fizikai felkészülését 2019-re. Mit tesz a legjobb erőnlétért Lewis Hamilton, George Russell és Pierre Gasly?

A közösségi média egyik előnye (máskor hátránya), hogy elég pontosan tudható, éppen mit tesz az ember, főleg, ha világszerte ismert hírességekről van szó. Lewis Hamiltontól már évek óta megszokhattuk, hogy aktívan részt vesz a közösségi médiában különböző videókkal, képekkel és egyéb posztokkal.

A juniorok között messze az egyik legtehetségesebbnek tartják George Russellt, többek között a Mercedesnél is. Az ifjú brit kerékpárral edz és egy apróbb, februári szünet kivételével napi rendszerességgel tervez edzeni a szezonnyitó verseny hétvégéjéig. Tervei szerint lekarikázza a Lanzarote és Melbourne közötti közel tizennyolcezer kilométeres távot. Ezt a Twitteren osztotta meg követőivel.



Pierre Gasly nemrég Los Angelesbe utazott, ott készül pályafutása második (a Red Bullnál töltendő első) teljes szezonjára. Az edzőteremben súlyzózással tölti az időt, hogy minél jobb formába lendüljön a tesztekre és a szezonnyitóra. A tehetségét tavaly már bizonyította a Toro Rossónál, igaz, az anyacsapatnál más lesz a mérce.

Lewis Hamilton fittségéről eddig is sokat olvashattunk, harmincnégy évesen is ugyanolyan keményen dolgozik a testén, ahogy korábban. Ezúttal posztjában kicsit viccesebbre vette a figurát, súlyzós edzését ugyanis egészen kicsi barátja segíti, sőt, némileg könnyebb súlyokkal vele együtt végzi a gyakorlatokat Steve is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: