DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Hamiltontól vehetett át díjat Billy Monger

Hősétől, példaképétől vehetett át egy nagyon jelentős elismerést Birminghamben a szörnyű balesete után ismét versenyző ifjú brit pilóta.

2018-ban Billy Monger nyerte a Helen Rollason díjat a BBC év végi, az év sportszemélyiségeit díjazó gáláján. A mindössze 19 éves brit autóversenyző mindkét lábát elvesztette egy szörnyű balesetben, 2017 áprilisában, de 2018 márciusában visszatért és a brit F3-ban volt pole-pozíciója is idén. A díjat ráadásul gyerekkori hősétől, az ötszörös F1-es világbajnok Lewis Hamiltontól vehette át.

"Óriási köszönetet kell mondanom az orvosaimnak és a sebészeimnek, mert nélkülük ma aligha lennék itt" - kezdte a beszédét Monger, aki mellett fel is sorakozott a családja, a csapata, a Donington Park sportbírói és az életét megmentő orvosok, sebészek. "Nagy megtiszteltetés, hogy megoszthatom velük ezt a színpadot, mert megmentették az életemet."

"Nagy célokat tűztem ki magam elé a balesetem után, hogy visszatérjek a versenyzéshez és a Carlin Motorsport minden egyes tagja nélkül nem érhettem volna el az álmomat. A motorsport csapatsport. Az ő belém vetett hitük minden másnál többet segített, hogy ezt elérhessem" - tette hozzá a fiatal, aki hatodik lett a brit F3-ban két pole-pozícióval és három dobogós helyezéssel.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: