DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Ezért vetkőzött le Hamilton a dobogón

Egészen szokatlan jelenetsor játszódott le az F1-es Abu Dhabi Nagydíj díjkiosztóján, amelyen Lewis Hamilton egyszerűen félmeztelenre vetkőzött. Tettével egy üzenetet szeretett volna közvetíteni.

Hirtelen nem is tudunk a múltból olyan Formula-1-es futamot visszaidézni, amelyen valamelyik versenyző tűzálló öltözetétől megszabadulva félmeztelenre vetkőzött volna. Lewis Hamilton azonban vasárnap pontosan ezt tette, nem kis meglepetést okozva a Formula-1-es szezonzárót követő tévénézőknek. Mint kiderült, a brit már jó ideje tervezte ezt a manővert, amire a 2018-as szezonzárót találta a legalkalmasabb pillanatnak.

 hamilton-podium-abudhabi-2018



„Mindig is meg akartam tenni. Meg akartam mutatni a ’Still I Rise’ tetoválásomat, és az idei évem miatt erre most jött el a tökéletes pillanat” – nyilatkozta Hamilton, aki köztudottan mély hitű versenyző, erről pedig a tetoválás története is árulkodik. A szöveg Maya Angelou egyik költeményének a címe, amely az ember nehéz sorsáról, a próbatételekről, az akaratról szól. Hamilton ebből az alkotásból és honfitársa, Billy Monger történetéből merít lelki erőt, aki tavaly tavasszal, mindössze 17 évesen egy versenybalesetben mindkét lábát elveszítette. Az ifjú pilóta ezt követően sem adta fel álmát, néhány hónappal az ütközést követően újra versenyautóba ült.

„A Still I Rise egy vers, amit szerintem mindenkinek el kellene olvasnia. Bárki magáénak érezheti, aki küzdelmeken megy keresztül. Ilyen például Billy Monger, aki idén egy óriási inspiráció volt számomra. Ezt ő biztosan furcsának tartja majd, hiszen valószínűleg felnéz rám, mint F1-es pilótára. A Still I Rise azonban róla és a hozzá hasonlókról szól, akik nehéz időszakokon mentek keresztül. Ezt az üzenetet akarom közvetíteni, ezért tettem meg” – magyarázta tettét a futamgyőztes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: