Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 14. szerda
Bulvár

Zseniális kabalaállatokat kapott az F1-es mezőny

A Mexikói Nagydíj szervezői idén is kitettek magukért, és olyan különleges ajándékkal lepték meg a pilótákat, amihez foghatót még biztosan sohasem vihettek haza.

Az F1 elmúlt három évi mexikói látogatásán a pályát átjáró egyedi hangulatból megtanulhattuk, hogy az országban egészen sajátos stílusban ünneplik a halottak napját, a színes, ijesztő maszkok forgatagába pedig tökéletesen beleillenek azok a szörnyszülött figurák, amelyeket a nagydíj szervezői a mezőny húsz pilótájának egyéniségéhez szabtak.

Az alebrije nevű figurák is részei a mexikói hagyományoknak: ezek több állat összemosásával megalkotott képzeletbeli lények, és erre a hétvégére a versenyzők is megkapták saját kabalaállatukat, amely majd a rajtrácson is ott pózol velük a futam felvezetéseként.

A lényeket tényleg nagy gondossággal formálták meg úgy, hogy azokon a pilóták országának nemzeti állatai és saját kedvenc állataik köszönjenek vissza, a színválasztásnál pedig a versenyzők nemzeti zászlóját, csapatuk és saját sisakjuk színeit vették alapul.

Végeredményként az alábbi kreálmányok születtek. Szerintetek melyik tükrözi legjobban az adott versenyző egyéniségét?

 

Lewis Hamilton - oroszlán, őz, kutya

mercedes-lewis-hamilton

 

Valtteri Bottas - kutya, szarvas, szirén

mercedes-valtteri-bottas

 

Sebastian Vettel - oroszlán, tigris, hal

ferrari-sebastian-vettel

 

Kimi Raikkönen - szarvas, kutya, repülő mókus

ferrari-kimi-raikkonen

 

Daniel Ricciardo - kenguru, méhészborz

red-bull-daniel-ricciardo

 

Max Verstappen - oroszlán, kutya, fehér hattyú

red-bull-max-verstappen

 

Nico Hülkenberg - kecske, sas, láma

renault-nico-hulkenberg

 

Carlos Sainz - szurikáta, pingvin

renault-carlos-sainz

 

Romain Grosjean - zsiráf, sas, kakas

haas-romain-grosjean

 

Kevin Magnussen - malac, sas

haas-kevin-magnussen

 

Sergio Perez - majom, oroszlán, sas

force-india-sergio-perez

 

Esteban Ocon - kakas, gepárd, sas

force-india-esteban-ocon

 

Fernando Alonso - törpepapagáj, pingvin, bika

mclaren-fernando-alonso

 

Stoffel Vandoorne - medve, oroszlán, sün

mclaren-stoffel-vandoorne

 

Pierre Gasly - kakas, oroszlán

toro-rosso-pierre-gasly

 

Brendon Hartley - kivi, oroszlán, delfin

toro-rosso-brendon-hartley

 

Charles Leclerc - sün, nyúl, egér

sauber-charles-leclerc

Marcus Ericsson - szarvas, kutya, farkas

 

sauber-marcus-ericsson

 

Lance Stroll - hód, sas, kutya

williams-lance-stroll

 

Szergej Szirotkin - ló, oroszlán, kutya

williams-sergey-sirotkin

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?