DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Nem ülhet motorra Verstappen

Max Verstappennek nagy álma volt, hogy kipróbálhasson egy MotoGP-gépet, de a Red Bull elkaszálta a holland ezen vágyait. Szerintük túl veszélyes, és nem engedik meg Verstappennek.

Verstappen 16 éves korában csatlakozott a Red Bull junior programjához, és számos fontos dolgot köszönhet nekik az életében. Már 17 évesen ülést kapott a Toro Rossónál, majd 18 éves korában szezon közben felkerült a nagycsapathoz, ahol rögtön első versenyét megnyerte. Azóta ehhez még hármat gyűjtött, így 21 éves kora ellenére máris négyszeres futamgyőztesnek mondhatja magát.

A holland már akkor F1-es autót vezeti, amikor a közútra szóló jogosítványát még meg sem szerezhette, nemrég pedig motorkerékpárra is letette a vizsgát, és szeretett volna ennek apropójából kipróbálni egy gépet a MotoGP-ből, de ezt rajta kívül senki sem tartotta jó ötletnek.

Verstappen nem ülhet fel Smith motorjára


„Megkérdeztem a csapatot, hogy kipróbálhatnék-e egy motort a MotoGP-ből. Hiszen a Red Bull a GP-ben szponzorálja a Hondát és a KTM-et is” – árulta el Verstappen a De Telegraafnak.

„Imádnám, ha valamelyiket kipróbálhatnám egyszer, mondjuk a Red Bull Ringen, de erre semmi esély. Egyértelműen nemet mondtak nekem. Nem fogják megengedni, azt mondták, túl veszélyes, szóval ez a kaland ennyi is volt” – mondta el csalódottan Max Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: