Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. szeptember 22. szombat
Bulvár

Hamilton bemutatta új ruhakollekcióját

A Tommy Hilfigerrel közösen kiadott TommyXLewis munkálataiban a brit F1-es világbajnok is aktívan részt vett - a héten Sanghajban került színpadra a kollekció és maga Hamilton is.

Alig hagyta el Monzát és győzte le a Ferrarit a maranellói istálló szentélyében, újabb komoly feladat várt Lewis Hamiltonra: kedden Sanghajban bemutatta a Tommy Hilfigerrel közösen készített ruhakollekcióját, a TommyXLewist. Az F1-es világbajnok szerint ehhez nem csak a nevét adta, annál sokkal többet tett.

"Szeretek estékre, gálákra járni, de ez most már, mert nagyon mélyen benne voltam az egész tervezési munkában. Úgy érzem, hogy tényleg én terveztek ezt a kollekciót több komoly tervező mellett, minden apró részleten dolgoztam. Ez az első ilyen munkám és kaptam tanácsokat, de nagyon izgatott vagyok" - mondta még a bemutató előtt.

"Aktívan részt veszek abban, hogy hogyan zajlik a show, milyen zene szól, stb.. Őrület lesz, mert a végén Tommyval ketten fogunk kimenni a színpadra, ami egy álom számomra. Egy ideje nézem már ezeket, láttam Tommyt kijönni Gigivel és a többi tervezővel, de most velem fog! Ezt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni, mindig hálás leszek érte" - magyarázta.

A show aztán gond nélkül le is zajlott, az alábbi videóban bele is nézhetünk:

"Nem találom a szavakat. Bárcsak le tudnám írni, hogy milyen ez, hogy bemutattuk az első kollekciómat, a TommyXLewist. Teljesen elöntöttek az érzelmek. Óriási köszönet Mr. Hilfigernek és a teljes Tommy Hilfiger csapatnak, hogy hittek bennem" - írta ezt követően a közösségi oldalán Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?