DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Az iskolát sem járta ki az új McLaren-pilóta

Gazdag családja mindent lehetővé tett Lando Norris számára, hogy megvalósítsa álmát. Hogy ne vegye el energiáját, néhány éve kimaradt az iskolából, az alapszintű érettséginek megfeleltethető GCSE-t sem tette le.

A Stoffel Vandoorne-t leváltó Lando Norris rendkívül fiatal kora – 1999-es születésű, novemberben tölti be a 19-et – és ehhez képest figyelemreméltó eredményei miatt szerepel már évek óta a közbeszédben: a versenyző eddig minden szinten győzött, 14 évesen gokartvilágbajnok lett, 2016-ban három formulaautós bajnoki címet nyert (Formula Renault 2.0 Eurocup, Formula Renault 2.0 NEC, Toyota Racing Series), majd 2017-ben, már a McLaren juniorpilótájaként a Formula-3-as Európa-bajnokságot is megnyerte első nekifutásra. Idén a Formula-2 bajnoki címének egyik esélyese, igaz, korábbi vezető pozíciójából a második helyre esett vissza.

Ilyen eredményes pályafutásnak ebben a korban azonban ára van. A somerseti fiú eleinte a fizetős Millfield Schoolba járt – számos, országról országra utazó fiatal sportoló választja ezt az iskolát –, később azonban magántanulóvá vált. Az angol lapok arról írnak, hogy az ifjonc nem tette le a GCSE-t sem, a vizsgát, amely a brit közoktatásban alapszintű érettséginek felel meg 16 éves korban, a secondary school végén. Ennek ellenére Norris mérnöki érzékét gyakran dicsérik a csapatok szakemberei.



„Abbahagytam az iskolát, hogy a versenyzésre koncentráljak. Családi döntés volt, anyu, apu és köztem. Úgy érzem, hogy kifizetődött, mert kétségtelenül fejlődtem, nem érzem magam fáradtnak állandóan azért, mert utazok, hazaérek, aztán másnap iskolába kell mennem” – mondta a BBC Sportnak Norris. „Ha nem lennék nagyon jó versenyző, akkor nem bizonyult volna bölcs döntésnek, ám így előnyöm származik belőle a riválisaimmal szemben.”

A Formula-1-be kerülő versenyzőket a sztereotípia alapján hajlamosak vagyunk két csoportra osztani: a fizetős pilótákra, akik a rajtrácsra pénzüknek köszönhetően jutnak el, valamint a valódi tehetségekre. Utóbbiakról látatlanban azt feltételezzük, hogy – mint például Lewis Hamilton – alacsonyról küzdötték fel magukat. Norris esetében ez nem igaz: sokszoros milliomos apja a pénzügyben épített fel karriert, így sosem okozott gondot a családnak, hogy fiatal korától minden feltételt biztosítsanak Lando versenyzői ambícióinak. Adam Norris maga is profi sportoló volt a kerékpározásban, így találkozott belga feleségével, Ciscával.

További érdekesség Landóról, hogy hiába ugrik be róla minden sci-fi-rajongónak a Star Wars-univerzum egyik hőse, nem Lando Calrissian tiszteletére nevezték el, anyjának egyszerűen megtetszett a név.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: