Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. április 27. péntek
Bulvár

Megveheted egy világbajnok Williamsét

Nagyszabású bemutatón csodálhattunk meg számos, igen jelentős autót a grove-i istállótól a tavalyi évben. Idén pedig kalapács alá kerül Alan Jones, az 1980-as világbajnok versenyautója.

A Williams FW07/01 összesen nyolc, éles bevetésen vett részt Jones és Clay Regazzoni vezetésével az 1979-es világbajnokságon. A versenyautót most teljesen helyreállított állapotban bocsátja árverésre a racecarsdirect.com. A gép tehát nem csak bemutatódarab, hanem valóban versenyeztek is vele.

Az FW07-es volt a Williams istálló első olyan versenyautója, amelynél – tanulva az előző évi Lotus sikeréből – a legteljesebb mértékben igyekeztek kihasználni a szívóhatást. Patrick Head főtervező óriási energiát fektetett a munkába társaival, Neil Oatley-vel és Frank Dernie-vel, valamint a londoni Imperial College szélcsatornáját is igénybe vették.

A korabeli kormány és műszerfal is csodálnivaló

Ugyan az első évben még nem, de 1980-ban máris világbajnoki címhez segítette az akkor még igen fiatal Williams istállót. Apróbb átépítésektől eltekintve az 1979 áprilisában rendezett Spanyol Nagydíjtól egészen az 1982-es USA Nagydíjáig szolgálta az istállót ez a modell. Ezen időszak alatt 300 pontot, a Williams első egyéni és első két konstruktőri világbajnoki címét is meghozta, így rendkívül sikeresnek mondható.

2013-2014-ben John Cadd vezetésével állították helyre eredeti állapotába a versenyautót, több, mint ezer munkaórát vett igénybe. Ahol csak lehetséges volt, eredeti Williams-alkatrészeket szereltek az autóba. Tavaly júniusban, az istálló 40 éves fennállását ünneplő eseménysorozaton már szerepelt a gép, ötvenezer néző előtt, Silverstone-ban. Az istálló más autóit is megcsodálhatták, mint a hatkerekű FW08B, Mansell 1992-es világbajnok autója, vagy éppen a tavaly használt FW40.

Egyelőre sem pontos időpontot, sem árat nem hoztak nyilvánosságra az aukcióval kapcsolatban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?