Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. június 22. péntek
Bulvár

Egy hóember lett a Mercedes új csapattagja

Hogy a havazás miatt álló teszten elüsse az időt, a Mercedes fotókat kezdett el posztolni egy apró hóemberről – a nap végére saját Twittert hoztak létre neki, és a sajtóanyagban is megszólaltatták.

A hóember feltűnt a pálya szélén, a Mercedes-bokszban, majd Lewis Hamilton és Valtteri Bottas társaságában is – a csapat ezzel a bolondozással ütötte el az időt, ugyanis szerdán autójuk egyetlen métert sem tett meg. A hóember, aki a Karl Snowman (magyarra tükörfordításban Hóember Károly) nevet kapta, a nap későbbi részében már saját Twitter-profillal rendelkezett. Ez jelzi, mennyire unatkoztak a Mercedesnél.

A kárba veszett nap végén egyes csapatok a szokásos sajtóanyagot is megspórolták, mások rövid közleményben tudatták, hogy érdemi munkát nem végeztek, de nyilatkozatokkal nem vesződtek. A Mercedes viszont kreatívan aknázta ki a helyzetet: saját hírlevelükben az elveszített értékes tesztkilométerekről beszélő James Allison technikai igazgató mellett Karl Snowmant is megszólaltatták.

„Nem is vitás, hogy ez volt életem legjobb napja. Több mint tíz év eltelt, mióta utoljára meghívtak F1-es tesztre, még 2005-ben Silverstone-ba a Renault-hoz” – mondta állítólag a hóember, a Mercedes „legújabb csapattagja.” Így folytatta: „Nem először vagyok Barcelonában, itt jártam 2002-ben a McLarennel, mikor Mika (Hakkinen) hógolyócsatába kezdett a bokszutcában. De a mai volt az eddigi legélvezetesebb.”

„Nem is igazán értem, miért csinált ügyet mindenki az időjárásból. Mire számítottak? Oka van, hogy téli tesztnek hívják” – filozofált a hóember, aki hozzátette, a pusztulásáról (azaz elolvadásáról) szóló hírek eltúlozzák a valóságot, a Mercedes pedig egy hűtőben teremtett otthont neki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?