DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Rosberg futballcsapatnyi gyermeket szeretne

Persze túlzott egy kicsit a visszavonult világbajnok, ám azt elismerte a német, hogy szívesen vállalna még további gyereket a jelenlegi kettő mellé – igaz, mindez a felesége döntésétől függ.

Nico Rosberg 2016 végén, alig pár nappal a Formula-1-es világbajnoki cím megszerzése után bejelentette, hogy azonnal távozik a száguldó cirkuszból. Azóta a német pilóta minden egyes sajtóeseményen megkapja a kérdést, hogy akar-e még versenyezni az F1-ben, de a Bunte által készített interjúban is ugyanazt a választ adta erre: „Soha nem éreztem késztetést arra, hogy versenyzőként visszatérjek.”

rosberg-gyerekek-1



A Mercedes korábbi versenyzője ugyanakkor azt is elárulta, hogy szívesen vállalna még gyereket a jelenlegi kettő mellé: „Teljes mértékben azon vagyok, hogy legyen egy futballcsapatom” – mosolygott a német. „Semmi sincs, ami ennél jobban érdekelne.”

Rosberg hozzátette: ehhez persze a felesége, Vivian beleegyezése is szükséges – főleg annak fényében, hogy a 2016-os világbajnok párjának mindkét eddigi terhessége igen nehezen alakult: „A döntés éppen ezért egyértelműen tőle függ” – jelentette ki a korábbi F1-es.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: