DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Hamiltont kis híján leigazolta a BMW

A négyszeres F1-es világbajnok nemrég nagyon érdekes kérdésekre adhatott igen, vagy nem válaszokat - a kérdezz-felelekben olyanok is elhangzottak, melyekről a brit eddig keveset beszélt.

A Ziggo Sport holland tévécsatorna több pilótával és F1-es személyiséggel is eljátszotta már igen-nem játékát, ahol a válaszadónak csak egy igen, vagy nem válasszal lehetett felelnie a feltett kérdésekre. Az interjú alanya egyetlen esetben passzolhatott, ezt egy piros lap felmutatásával tehette meg. A furfangos riporterek ezúttal Lewis Hamiltont próbálták csőbe húzni - több-kevesebb sikerrel.

A lehető legjobb formában vagyok - igen.

Minden versenyre ugyanúgy készülök fel - nem.

Ahhoz, hogy elhagytam a McLarent, semmi köze nem volt Ron Dennisnek - nem (a brit itt valószínűleg arra gondolt, hogy nem volt köze, ebben az esetben pedig igennek kellett volna lennie a válasznak).



Az, hogy nem eszek húst, jól átgondoltam, és jót tesz nekem - igen.

Minden alkalommal, amikor magángépemen körbeutazom a világot, arra késztet, hogy megcsípjem a karomat - igen.

Azok, akik megítélik az életstílusomat, semmit sem tudnak rólam - igen.

A negyedik bajnoki cím után még mindig lesz étvágyam egy ötödikre is - igen.

A kutyák sokkal jobb barátok, mint az emberek - igen.

Amikor negyedik helyre kvalifikáltam 2007-ben, az Albert Parkban, jó, a versenynapon megszerezett harmadik pozíció viszont csodálatos volt - igen.

Már elgondolkodtam a visszavonuláson - igen.

A Formula-3-as bajnoki cím után majdnem aláírtam a szerződést a BMW-vel - igen.

Nico Rosberggel soha nem voltunk barátok, még fiatalon sem - nem.

A John Henry Newman iskolából még emlékszem Ashley Youngra - igen.

F1-es karrierem után egy napon meg akarom nyerni a Grammy-díjat - Hamilton itt mutatta fel a piros lapot.

Ha lenne rá lehetőségem, rengeteg kérdést tennék fel Ayrton Sennának - igen.

Inkább a Mercedesnél fejezem be a pályafutásomat, mintsem a Ferrarinál - igen.

Gokartosként a 43-as rajtszámot használtad - megváltozott a szerencseszámod? (A kérdezők itt kicsit befürödtek) - A szerencseszámom mindig is a 44 volt, egy versenyen használtam a 43-ast, mert akkor azt valaki lefoglalta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: