Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. június 25. vasárnap
Bulvár

Vettel elmondta, miért nincs fent Facebookon

A jelenlegi F1-es mezőnyből egyedül a Ferrari pilótái nem használják a közösségi médiát, a négyszeres világbajnok most megtörte a csendet, és elmondta, hogy őt miért nem érdeklik ezek a felületek.

A Facebook, a Twitter, vagy éppen az Instagram már azelőtt az F1-es pilóták életének része volt, hogy a sportág nyitni kezdett a közösségi média felé. A 2017-es mezőnyön végigtekintve két olyan pilótát találunk, akit nem hoznak lázba ezek a platformok, igaz, népszerűségük így is az egekben, hiszen rendre élen végeznek a legtöbb rajongóval rendelkező versenyzők listáján.

„Egyszerűen nem értem, miért kell folyamatosan elmondani másoknak, hogy éppen mit csinálsz, merre vagy, és kivel töltöd az idődet – nyilatkozta Vettel az RTL-nek. „Nekem egyszerűen nincs erre szükségem, de nem kárhoztatom azokat a pilótákat, akik mindent megosztanak magukról.” A német mindig is olyasvalakinek tartotta magát, aki nem szereti nyilvánosság elé tárni életét. „Olyan generáció tagja vagyok, akik szégyenlősködtek, ha képet csináltak róluk. Persze az osztályban mindig volt valaki, aki dicsekedett magával, én viszont nem tartoztam közéjük.”

Vettel furcsának találja azt is, hogy sok rajongója a közös képet isteníti, mintsem azt, hogy egy Forma-1-es pilótával találkozhatott. „Az emberek odajönnek hozzám, és azt mondják: ’Csinálhatunk egy fotót?’ Aztán továbbállnak” – utalva arra, hogy sokan még arra sem veszik a fáradtságot, hogy néhány szót váltsanak vele. „Gyakran megkérdezem, hogy mit csinálnak az elkészült képpel, amelyre legtöbbször az a válasz érkezik, hogy ’nem tudom’. Erre én annyit szoktam válaszolni, hogy ’akkor megérte elkészíteni azt’. Ezt nem hiszem el, számomra többet ér, hogy ha találkozok valakivel és aztán megosztom mással az élményt” – tette hozzá a Ferrari-pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?