DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Hollywoodi sztár lett a Ferrari versenyzője

Patrick Dempsey és Eric Bana - csak két név a közelmúltból, akik filmszerepeiket egy időre autóra cserélték - most újabb kollégájuk csatlakozott a versenyzés világához.

Az elmúlt hétvégén rendezték az észak-amerikai Ferrari Challenge első fordulóját a kaliforniai Laguna Secában, a népes mezőnyben pedig egy ismert név is feltűnt – legalábbis a filmrajongók számára. A 300, a Becstelen brigantyk, az X-Men, a 12 év rabszolgaság, a Steve Jobs és héten mozikba kerülő Alien: Covenant sztárja, Michael Fassbender is autóba ült a Mazda Racewayen, mi több, sikeresen teljesítette első versenyhétvégéjét.



A német származású színész régóta a Ferrari rajongója, és valóra vált álomnak nevezte, hogy végre éles körülmények között is megmérethette magát: Fassbender tavaly kezdte a gyakorlást a Scuderia „Corso Pilota” nevet viselő programjában.

„A Ferrari egyet jelent a versenyzéssel, és az, hogy velük készülhettem, nagyszerű alapot nyújtott nekem 488 Challenge vezetéséhez” – nyilatkozta a színész. „Már egészen fiatal korom óta bálványoztam a Ferrarit és bajnokát, Michael Schumachert, így a Ferrari Challenge-ben való részvétellel minden szempontból egy álmom vált valóra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: